A brutal encounter between fiction and reality / Fikció és valóság brutális találkozása
The Brutalist and Alaine Polcz / A brutalista és Polcz Alaine (P. Marton)
By Péter Marton (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
Warning: the contents below may make for distressing reading. The subject is important, nonetheless, and this article is dedicated to the Day of Remembrance for the Hungarian Victims of the Holocaust (April 16).
For academic institutions, the spring break is here. This may be a good time to watch a movie or two, and the year’s Academy Awards nominees may always be potential candidates to choose from. Among them, The Brutalist, with its ten nominations and three Oscars, is very much worth watching — and not only because of the Hungarian connections.
This article is not a comprehensive review of the film. The aim here is rather to highlight a single very troubling aspect of it that can contribute to understanding the background to one of the most horrific observations ever made in Hungarian non-fiction literature. Through that, a possible hidden clue to The Brutalist’s plot can also be uncovered. One that is noteworthy from a historical and social-science perspective, too.
What you can read here will be brief and mostly spoiler-free — but brutal. So buckle up.
The issue concerns the remarkable character of Erzsébeth Tóth, the wife of architect László Tóth, a Jewish-Hungarian refugee in the United States. In the film, we hear her voice already at the beginning, but we see her appear for the first time only much later, years after World War 2, as she reunites with her husband. She is using a wheelchair. Due to osteoporosis, she says, which she developed because of undernutrition. Her legs are weak, possibly partly paralysed, or perhaps with the bones fractured and poorly healed.
All of this is medically possible, albeit not the most plausible. Starvation has complex physiological consequences, and demineralisation of the bones is one of them, leading to a higher risk of fractures and osteoporosis later in life as well as poorer healing of fractures suffered. The consequences may not take long to set in. Moreover, undernutrition (due to food scarcity) may also come combined with various forms of malnutrition (an unhealthy diet), when people resort to consuming whatever they can find. For example, a condition called lathyrism may develop due to a toxic or even neurotoxic diet heavy on grass peas (Lathyrus sativus) or sweet peas (Lathyrus odoratus). It entails irreversible damage to bones and nerves, including the spine and the spinal chord.
Yet, even though Erzsébet is a fictional character, the curt manner in which she announces her condition — “It’s osteoporosis from the famine” — may instantly raise suspicion. Why doesn’t her husband inquire to know more? Is it because he knows better than to do so? This made me think of Alaine Polcz’s One Woman in the War, a very personal account of the chaos of the last stages of WW2 and its aftermath, featuring the arrival of Red/Soviet Army troops — and rape, repeatedly. More specifically, I thought of a hair-raising piece of observation concerning the latter subject on page 108 in the Hungarian original: “toward dawn I understood why the back broke.” That is: the backs of some of the victims of serial rape who suffered injuries to the spine, the vertebrae.
Could this explain Erzsébet’s condition? The reviews I have seen take the claim about osteoporosis at face value. Yet one can’t help but wonder. The plot gives cues in this regard that may be taken as affirmative of the interpretation, plausible in any case, that the truth of what happened to Erzsébet is not fully or explicitly revealed by her. One such cue is what she narrates from a letter composed for László, in the first minutes of the film: “a few Soviet boys have taken a liking to us … It is neither better nor worse than you might imagine. I have kept myself mostly to myself. More importantly, I have defended Zsófia from unwanted advances.” (See a full transcript here.)
In fact, there are more aligning cues coming later on in the film. But I promised a spoiler-free assessment, so I am not going to cover those here.
Intentionally or not, the film thus highlights a connection that Alaine Polcz herself doesn’t point out — one that further validates her account, nonetheless. The consequences of rape that she describes were always more likely to be seen in an undernourished population. Exactly the kind of population that she was part of at the time.
Also recommended for those interested in the subject of war in films: Surviving Black Hawk Down (by P. Marton)
Magyar nyelvű változatban:
Figyelem: az alábbi szövegben leírtak a nyugalom megzavarására alkalmasak. A téma azonban fontos, és a cikket a holokauszt magyarországi áldozatainak április 16-i emléknapjára ajánljuk.
Az egyetemi világban itt van a tavaszi szünet. Sokak számára alkalmas idő ez egy-két hosszabb filmet is megnézni. Ehhez az idei Oscar-jelöltek egy része kézenfekvő választás lehet, A brutalista (The Brutalist) pedig közülük is fokozottan érdekesnek ígérkezhet, méghozzá nemcsak a film cselekményének magyar kapcsolódásai miatt.
Ez az írás nem átfogó műkritika. A célja az, hogy felhívja a figyelmet a film egyetlen, meglehetősen elborzasztó vonatkozására. Ezen keresztül ugyanis érthetőbbé válik a nem-fikciós magyar irodalom egyik legszörnyűbb megjegyzésének a háttere, és azzal együtt feltárulhat a háromszoros Oscar-nyertes (tíszeresen jelölt) film cselekményének egy titka is. Ez pedig a történelem és a társadalomtudományok szempontjából is érdekes lehet.
Ami következik, rövid lesz, és alapvetően szpojlermentes — ugyanakkor brutális is. Öveket becsatolni.
Konkrét témánk a történetbeli építész, a magyar és zsidó származású menekült Tóth László feleségének, Tóth Erzsébetnek a figyelemre méltó alakja. Már a film elején hallunk felőle, de először csak évekkel a második világháború után látjuk őt, amikor hosszú, kényszerű különlét után találkoznak újra a férjével. Erzsébet addigra kerekesszékbe kényszerült. Elmondása szerint csontritkulás miatt, ami az alultápláltság következtében alakult ki nála. A lábai gyengék, talán részben lebénultak — talán csontjai törtek, és rosszul gyógyultak.
Mindez orvosi szempontból életszerű, még ha nem is a legvalószínűbb. Az éhezésnek számos összetett élettani következménye lehet, és ezek egyike a csontok demineralizációja, ami a későbbi élet folyamán a csonttörések és a csontritkulás nagyobb kockázatához, valamint az elszenvedett törések rosszabb gyógyulásához vezethet. A következmények jelentkezésére nem feltétlenül kell sokáig várni. A szűkölködés és élelmiszer-hiány miatti alultápláltság (éhezés) ráadásul rosszul-tápláltsággal társulhat, ha még a gazra is ráfanyalodik az ember. A toxikus, szegletes ledneket (Lathyrus sativus) vagy szagos bükkönyt (Lathyrus odoratus) nagy mennyiségben tartalmazó étrend például egy latirizmus nevű állapotot válthat ki, visszafordíthatatlanul károsítva a csontokat és az idegeket, beleértve a gerincet és a gerincvelőt is.
Ennek ellenére, bár Erzsébet kitalált szereplő, a szűkszavúság, amivel a történetben bejelenti, hogyan került kerekesszékbe — „Csontritkulás az éhínségtől” —, azonnal gyanút kelthet. Miért nem kérdez erről többet a férje a kérdéses jelenetben? Csak nem azért, mert tudja, hogy így lesz jobb mindannyiuknak? Mindez Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvét juttatta az eszembe. Utóbbi mélyen személyes beszámoló a második világháború végső szakaszának káoszáról és az azt követő időszakról. Beleértendő ebbe a Vörös/Szovjet Hadsereg csapatainak érkezése is — és a nemi erőszak ismétlődő átélése. Az utóbbi témára vonatkozóan szerepel egy hajmeresztő megfigyelés a 2017-es magyar kiadás 108. oldalán: „Hajnal felé értettem meg a gerinctörést”. Értsd: a sorozatos nemi erőszak áldozatainak egy része által elszenvedett gerinctörést, csigolyasérüléseket.
Vajon ez lenne a valódi magyarázat Erzsébet állapotára is? Az általam látott filmkritikák a csontritkulásra vonatkozó állítást simán készpénznek veszik. Ez azonban felületességből adódhat. A cselekmény maga is tesz ugyanis néhány utalást, amelyek megerősítőleg hathatnak azt a legalábbis hihető értelmezést illetően, miszerint Erzsébet a vele történteket nem fedi fel teljesen, vagy csak kimondatlanul utal rájuk. Ilyen jelzés például az, amikor a film legelső jelenetében a Lászlónak írt leveléből halljuk felolvasni őt: „néhány szovjet srác megkedvelt minket … A valóság sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint ahogyan te képzeled. Többnyire tudtam gondoskodni magamról. De sokkal fontosabb, hogy megvédtem Zsófiát a nem kívánt közeledésektől”. (Teljes átirat angol nyelven itt olvasható.)
Történetesen egyéb árulkodó jelek is adódnak később a cselekményben, de én egy szpojlermentes írást ígértem, úgyhogy nem mutatom be ezeket itt.
Mindenesetre — akár szándékosan, akár akaratlanul — a film olyan összefüggésre világít rá így, amely Polcz Alaine írásában nem jelenik meg, de alátámasztja azt. A nemi erőszak általa említett következményei mindenképpen valószínűbbek az általános alultápláltság közegében, vagyis pontosan abban a közegben, amelyben Polcz Alaine is találta magát a könyvében elbeszéltek idején.