Surviving Black Hawk Down (a Netflix documentary / dokumentumfilm a Netflixen)
Context & review / Kontextus és méltatás (P. Marton)
By Péter Marton (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
The success of the 2001 feature movie Black Hawk Down, directed by Ridley Scott, was due not just to its impressive production values, thanks to which it seemed to transport viewers right into the middle of urban combat in the October 1993 Battle of Mogadishu. The War on Terror also contributed to it, as the majority of the movie’s audience had no major issues identifying with the struggle of U.S. soldiers supporting a United Nations operation by taking action against Muslim combatants, with the latter depicted as serving a warlord and responsible for the starvation and deaths of hundreds of thousands of Somalis. A generation of young males in the northern hemisphere marvelled at the coolness and heroism of U.S. special operations forces. They learned to think of General Mohamed Farrah Aidid as a “warlord” and as the ultimate villain behind the horrors of the Somali civil war.
There are some inconvenient facts, however. The United States supported increasingly authoritarian Siad Barre’s rule over Somalia till the late stages of his power, well into the 1980s, acting by a Cold War logic, with Soviet assistance going to Ethiopia in the meantime. Once Barre was unseated from power in the Somali capital Mogadishu, his retreating Somali National Front (SNF) forces caused much of the devastation to the breadbasket areas of the country that gave rise to the famine, which in turn drew the international intervention. U.S. forces were sent in in support of that intervention force seemingly on a whim by President Bush, Sr. after he had already lost the 1992 election to Bill Clinton. The Battle of Mogadishu was not the first lethal encounter between the U.S. military and General Aidid’s anti-SNF forces. A wildly destructive July 1993 helicopter raid on a meeting of people associated with Aidid, including many clan elders, sowed the seeds of widespread resistance to U.S. forces’ presence, which spectacularly exploded in October in response to a U.S. special forces raid. Pro-Aidid Somali National Alliance (SNA) combatants took out a company’s worth of U.S. troops (killed or wounded), destroyed over a dozen vehicles, and shot down low-flying Black Hawk helicopters with rocket-propelled grenades. They suffered many casualties of their own, no doubt, but managed to capture a U.S. helicopter pilot whose liberation was secured by the U.S. through talks amidst the Clinton administration’s abandonment of its already wavering commitment to the mission in Somalia.
Obviously, civilians must have been hurt, too. Killed, incapacitated, wounded. Many — not just a few. The “collateral damage” from all the loosely targeted (no doubt difficult-to-target) suppressive fire from helicopters and the ground in a densely populated urban area… If that was no thought at all to some, or but an afterthought, it is time to see the fresh Netflix documentary Surviving Black Hawk Down to face this. Even as it fails to give a broader context to what was happening in Somalia, the documentary relies on a no-central-narration oral-history approach, whereby both former U.S. soldiers and Somalis (militiamen as well as civilians) recount what happened to them. The editing is great. The film manages to comprehensively and chronologically cover the events even as it keeps the contrasting narratives intact, with the Somali testimonies drawing attention to the consequences for civilians that were unseen by U.S. troops under the fog of war — and were made invisible to many by the Ridley Scott movie.
Magyar nyelvű változatban:
A 2001-es, Ridley Scott által rendezett Black Hawk Down (magyarul “A Sólyom végveszélyben”) c. játékfilm sikere nem csupán a produkció lenyűgöző minőségének volt köszönhető, aminek révén a látszatra dokumentarista hűséggel megjelenített 1993. októberi mogadishui városi harc közepébe repítette a nézőit. A terrorizmus elleni háború kirobbanása is hozzájárult a fogadtatáshoz. A film közönségének nagy része nem találta nehéznek az azonosulást az ENSZ-erőket támogató amerikai katonák küzdelmével a szomáliaiak százezreinek éhezéséért és haláláért felelősnek bemutatott hadúr parancsait követő muszlim kombattánsok ellen. Az északi félteke országaiban fiatal férfiemberek egész nemzedéke bámulta a filmben az Egyesült Államok különleges műveleti erőinek hidegvérű és hősies fellépését. Megtanulták, hogy Mohamed Farrah Aidid tábornokra „hadúrként” és a szomáliai polgárháború borzalmai mögött álló végső gonosztevőként gondoljanak.
Van azonban néhány kényelmetlen tény, amellyekkel nem árt szembenézni. Annak idején ugyanis az Egyesült Államok a hidegháborús logikából következően sokáig — ha nem is a végsőkig, de bőven az 1980-as évekbe nyúlóan — támogatta Sziad Barre egyre elnyomóbb uralmát Szomália felett, mivelhogy ezzel párhuzamosan Etiópia a Szovjetunió támogatását élvezte. Miután Barre kibukott a hatalomból, az általa vezetett Szomáliai Nemzeti Front (Somali National Front, SNF) Mogadishuból visszavonló erői nagy pusztítást vittek véghez az ország éléskamrájának számító területeken, ami aztán a nemzetközi beavatkozást kiváltó éhínséghez vezetett. Bush elnök meglehetősen váratlan döntéssel indította el az amerikai részvételt ebben az intervencióban, már az után, hogy az 1992-es elnökválasztást elveszítette Bill Clintonnal szemben. A mogadishui csata nem az első halálos összecsapás volt Aidid tábornok SNF-ellenes fegyveresei és az amerikai erők között. Utóbbiak Aididdal kapcsolatban álló embereknek — köztük a szövetséges klánok vénjeinek — egy jelentős találkozóján ütöttek rajta helikopterekkel már 1993. júliusában, brutális következményekkel. Az említett támadás végképp elvetette a magvait az amerikai erők jelenlétével szembeni széles körű ellenállásnak, amely októberben aztán látványosan robbant fel egy különleges műveleti erők által végrehajtott razzia kapcsán. Az Aidid-párti, a Szomáliai Nemzeti Szövetséggel (Somali National Allience, SNA) harcoló erők századnyi veszteséget okoztak az amerikaiaknak (halottakat és sebesülteket együtt számítva), tucatnál több járművet semmisítettek meg, és még alacsonyan szálló Black Hawk helikoptereket is sikerült lelőniük páncéltörő gránátokkal. Biztosan sok veszteséget szenvedtek el maguk is, ám sikerült elfogniuk egy amerikai helikopterpilótát, akinek a kiszabadításáért az Egyesült Államok tárgyalásokba bocsátkozott, miközben a Clinton-kormányzat feladta a szomáliai küldetés iránt kezdetektől fogva ingadozó elkötelezettségét.
Nyilvánvaló, hogy civilek is voltak az áldozatok között. Halottak, megnyomorítottak, sebesültek. Méghozzá sokan, nem csak néhányan. A helikopterek és a földi erők által feltételezett, vagy csak pontatlanul lokalizálható célok ellen alkalmazott lefogó tűz nagyon sok “járulékos kárt” okozott a sűrűn lakott városi területen… Ha erre valaki eddig nem gondolt volna, vagy csak mellékesen suhant volna át a fején mindez, akkor itt az ideje, hogy szembesüljön a következményekkel a Surviving Black Hawk Down című friss dokumentumfilmben a Netflixen. Bár a doku nem fejti ki a tágabb kontextust a Szomáliában történtekkel kapcsolatban, rendkívül értékes módon egy szerzői narráció nélküli, tanúvallomásokon alapuló megközelítésre támaszkodik, amelyben mind volt amerikai katonák, mind szomáliaiak (milicisták és civilek egyaránt) elbeszélik a velük történteket. A szerkesztés kiváló. Sikerül ugyanis az eseményeket úgy végigvenni, hogy közben megmarad a narratívák pluralizmusa és kontrasztja. A szomáliai beszámolók pedig felhívják a figyelmet azokra a következményekre, amelyeket a harcban álló amerikai katonák maguk nem láthattak tisztán, és amelyeket a Ridley Scott-film egyenesen láthatatlanná tehetett sokak számára.