A sceptical take on Serbia's course / Egy szkeptikus értékelés Szerbia jövőjéről
A country wilfully lost / Egy szándékosan eltékozolt ország (V. Đorđević)
By Vladimir Đorđević (Associate Professor, Department of Security Studies, Police Academy of the Czech Republic in Prague)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
Note: this piece is published in follow-up to the author’s appearance at Corvinus University in a panel discussion, where his latest book, “The Many Faces of Contemporary Russian Propaganda in the Balkans” (Lexington Books: Lanham, Maryland, 2024) was also presented.
The post-Yugoslav space that the EU has termed the “Western Balkans” continues to draw attention in world media coverage. On the one hand, the region has, apart from Slovenia and Croatia, been waiting in the EU membership queue for years, with its membership perspective remaining as elusive and complicated today as it has ever been. On the other hand, the Russian invasion of Ukraine has reshaped the European security landscape to the point of reigniting the East-West debates that many thought meaningless since the 1990s.
This turn of events has impacted the region considerably, problematizing the prospects of its Euro-Atlantic future and allowing revived nationalist agendas to start kicking in once again. To top it all, the rise in nationalism has been followed by a rise of populist political agendas. Identitarian politics has made room for the populist logic that thrives in the ever-expanding online space where ideas and mis/dis-information are shared in abundance. The latter’s prominent impact on public discourse has exacted a toll on the local populace. Public opinion across the region has become (strongly) polarized.
It is against this background that the current political situation in Serbia, the biggest country of the region, may be viewed. With a dominant populist president in Aleksandar Vučić working with successive governments built around his (nominally) former party SNS (the Serbian Progressive Party), the country has made no considerable progress in its EU accession agenda. Its foreign policy continues to cherish the tradition of the country’s special relationship with Russia. Mention of EU membership has increasingly disappeared from the political elite's rhetoric.
Based on a nationalist-populist rationale, the country’s political elites work tirelessly to capture the media, and to keep it captured, holding most of the Serbian media space under their control. In this space, where only a few independent outlets exist, the elites have constant recourse to media to their liking. A tabloidization of the Serbian media space has proceeded parallel to this. By creating versions of the truth and having the means to spread it, the elites have come to master a tool they can use to preserve their power.
That is why the Serbian media space today is a peculiar mishmash of populist reasoning, Russian propaganda, anti-Western agendas, nationalism, and conspiracy theories, delivered in a lot of glitter that seeks to dazzle the eye, not the mind. The glitter comes and goes with the media appearances of TV personas discussing anything from popular music to politics and the economy in TV shows where politicians from the ruling elite are also invited to preach their ‘truth’ to the people.
Should the ongoing (student) protests demanding accountability and pointing to corruptive practices behind the now over-a-decade-long SNS rule fail, the Serbian populace will likely succumb to its elites, whose aim is only to divide (even further) and rule.
In a recent book, I have looked at how propaganda thrives in this context — including by an external intruder of the kind represented by Sputnik Srbija, the subject of a case study in my book. The latter has found home in an environment where it can offer comparatively high salaries for its journalists; has (or even enjoys) a rather unclear Serbian legal status under Rossiya Segodnya tolerated by authorities; and supplies a resource-scarce world of media outlets happily using its news (and news-like) content freely available for recycling. All in a context of overlapping agendas.
Magyar nyelvű változatban:
Megjegyzés: ez az írás egy, a szerző részvételével a Corvinus Egyetemen lezajlott panelbeszélgetést követ, ahol legújabb könyve, a „The Many Faces of Contemporary Russian Propaganda in the Balkans” c. kötet (Lexington Books: Lanham, Maryland, 2024) is bemutatásra került.
A volt Jugoszlávia térsége, amelyet az EU „Nyugat-Balkánnak” nevezett el, továbbra is részesül a világsajtó figyelmében. Egyrészt mert a régió — Szlovéniát és Horvátországot leszámítva — hosszú évek óta várakozik az uniós tagságra, és a tagsági kilátásai ma is éppen olyan homályosak és bonyolultan értelmezhetők, mint valaha. Másrészt pedig azért, mert az ukrajnai orosz invázió olyannyira átformálta az európai biztonsági tájképet, hogy az 1990-es évek óta sokak által idejét múltnak gondolt kelet-nyugati viták is újra fellángoltak.
Az utóbbi esemény jelentős hatással van a régióra. Egyszerre élénkíti fel az euroatlanti jövőjével kapcsolatos várakozásokat és kételyeket, miközben lehetővé teszi, hogy az újjáéledő nacionalista napirendek ismét érvényesülhessenek. A nacionalizmus erősödésével együtt a populista politizálás is teret nyer. Az identitárius politika helyet csinált annak a populista logikának, amely virágzik ma az egyre bővülő online térben, amelyet a legkülönfélébb eszmék és téves és fals információk árasztanak el. Utóbbiaknak a közbeszédre gyakorolt hatása a térség lakosságának a gondolkodását is átformálja. A közvélemény az egész régióban (erősen) polarizálódik.
A térség legnagyobb országának, Szerbiának a jelenlegi politikai helyzetét ennek a fényében érdemes megvizsgálni: a populista elnökkel az élen, aki együtt ténykedik az SNS (a Szerb Haladó Párt) körül szerveződő kormányokkal, és akinek a regnálása alatt az ország nem tett jelentős előrelépést az EU-csatlakozás felé, külpolitikája pedig továbbra is az Oroszországgal fenntartott különleges kapcsolat hagyományát ápolja. Az uniós tagság említése egyre inkább eltűnik a politikai elit retorikájából.
Ehelyett az említett elit tagjai a nacionalista-populista logikára alapozva fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a médiát az uralmuk alatt tartsák, a szerbiai médiatér nagy részét közvetlen ellenőrzés alá vonva. Ebben a térben, ahol csak néhány független médiaorgánum létezik, az elit a neki tetsző médiára támaszkodhat folyamatosan. Ezzel párhuzamosan zajlik a szerbiai médiatér bulvárosodása is. Azáltal, hogy az elit az igazság különféle változatait hozza létre, és rendelkezik az ezek terjesztéséhez szükséges eszközökkel, olyan hatalmi erőforrás birtokába jutott, melyet hatékonyan használhat a pozíciójának megőrzésére.
Ezért van az, hogy a szerbiai médiatér ma a populista érvelés, az orosz propaganda, a Nyugat-ellenesség, a nacionalizmus és az összeesküvés-elméletek sajátos keverékének táptalaja, amelyet aztán látványos körítés révén adnak el, amely a szemet, nem pedig az elmét igyekszik lenyűgözni. A médiában megjelenő tévés személyiségek folyamatos parádéztatása alapoz meg a könnyűzenétől a politikán át a gazdasági kérdésekig mindenféle közéleti téma megvitatásának olyan show-műsorok keretében, ahová az uralkodó elit politikusai is meghívást kapnak, hogy az „igazságukat” hirdethessék az embereknek.
Amennyiben a jelenleg is zajló (diák)tüntetések, melyek elszámoltathatóságot követelnek és rámutatnak az SNS immár több mint egy évtizede tartó uralma mögött meghúzódó korrupt gyakorlatra, kudarcot vallanak, a szerbiai lakosság újfent annak az uralkodó elitnek rendelődhet alá, amelynek célja kizárólag a társadalom (további) megosztása és a maga uralkodásának fenntartása.
Nemrégiben megjelent könyvemben azt vizsgáltam meg, hogyan virágzik a propaganda ebben a kontextusban, beleértve még egy olyan külső behatolót is, amilyen a Sputnik Srbija (mely esettanulmány tárgya az említett kötetben). Utóbbi kényelmes otthonra talált egy olyan környezetben, ahol viszonylag magas fizetést tud kínálni a helyi újságíróknak; ahol tisztázatlan szerbiai jogállással is működhet az orosz állami Rossija Segodnya médiacsoport keretében, a hatóságok által eltűrten; és ahol a szűkös erőforrásokkal rendelkező médiaorgánumok örömmel használják fel az ingyenesen újraközölhető hír- (és hírszerű) tartalmait — ahol a meghatározó szereplők napirendjei jelentős átfedésben vannak egymással.