When will peace come? / Mikor tör ki a béke?
Propaganda and the prospective timing of an agreement between Russia and Ukraine / A propaganda szerepe egy esetleges orosz-ukrán megállapodás időzítésében (P. Gulenko)
By Petr Gulenko (PhD candidate, Department of Sociology, Faculty of Humanities, Charles University)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
Trump's flamboyant and widely publicized promise to “end the war within 24 hours” may have garnered much attention, but it is unrealistic to expect a swift resolution to the war in Ukraine. The outcome hinges to a great extent on the will of the parties involved, influenced by a multitude of factors, including military, financial, strategic, geopolitical, and domestic political considerations — and how the latter are perceived by the public.
In today’s media-saturated world, the influence of propaganda cannot be ignored. For the Russian government, propaganda has consistently been a key component of domestic policy. Some scholars even characterize Putin’s regime as an informational autocracy, evolving into a spin dictatorship, where information manipulation serves as a primary tool for maintaining legitimacy. For the Kremlin, any peace agreement (or even a truce) would be — and would have to be — framed as a decisive victory for Russia.
From a propaganda perspective, virtually any outcome of the “special military operation” could be portrayed as a victory. The Russian government has deliberately avoided specifying clear objectives since the inception of the full-scale invasion. This allows for flexible interpretation, justifying almost any agreement with vague notions of “denazification” and “demilitarization” — terms that have likewise remained conspicuously undefined for three years.
Of the two, “denazification” has proven particularly adaptable to the propaganda narrative aimed at the domestic audience. It seamlessly integrates with the grand narrative of the Great Victory against fascism, the war in which the Soviet Union suffered immense losses. This narrative, central to the Kremlin's memory politics, claims a messianic role for the Russian people in liberating the world from the “Nazi plague.” Contemporary developments, such as the torchlight procession in Lviv marking Stepan Bandera’s birthday and related incidents, or the naming of a Ukrainian Armed Forces unit involved in operations in Russia's Kursk region as the “Nachtigall” battalion (a name referring back to a WWII-era Ukrainian nationalist battalion that initially collaborated with the invading forces of Nazi Germany) provide fodder for Russian propaganda to reinforce the narrative of a Nazi resurgence in Ukraine. While these events may receive little attention in the West, they are actively exploited by Russian propaganda to construct a narrative of “liberating the fraternal Ukrainian people from Nazi control.” “Denazification” thus remains a key justification for the current hostilities. Consequently, any eventual peace agreement would also be woven into this sacrificial-messianic narrative, linking the heroic past with an equally heroic present.
Considering these implications, some analysts and journalists, citing "leaks from Ukrainian and US political circles," have speculated that Putin aims to finalize peace negotiations by May 9th, the 80th anniversary of Victory in the Great Patriotic War (GPW). While this may seem plausible, given the historical precedents of the Kremlin aligning significant events with anniversaries and jubilees (a practice dating back to the Soviet era), in fact the assumption is most likely flawed. For the Kremlin’s needs, a peace agreement (or truce) should stand as a significant event in its own right, occupying its own distinct place in the calendar. While a narrative could be forged to link it with the GPW, maintaining a distinction between them could allow for greater flexibility for the Russian leadership in strategically adapting its approach to its future needs as to relations with Ukraine.
The current ideological fusion of past and present presents some risks. The GPW lasted for four years per Soviet and Russian history books (1941-1945), while the current conflict has already lasted three. Comparisons are inevitable, and they may not favor the present. The prevailing myth of the GPW portrays the Soviet people as single-handedly defeating Nazism, while present-day Russia is claimed to be confronting the West and global "liberal fascism." Prolonging the current conflict beyond four years, against a backdrop of war fatigue, permanent mobilization rhetoric, and looming economic anxieties, could fuel discontent even among staunch supporters of the Russian government. Therefore, from a propaganda standpoint, it would be advantageous for the Kremlin to conclude a peace agreement before the end of the year, perhaps in the autumn or closer to it. Alternatively, justifying a protracted conflict would require significantly raising the stakes, escalating tensions to a global scale.
Magyar nyelvű változatban:
Trump finoman szólva is merész és széles körben idézett ígérete, miszerint „24 órán belül véget vet a háborúnak”, kétségtelenül felkeltette a figyelmet, ám ettől még irreális az ukrajnai háború gyors lezárására számítani. A harcok végkimenetele nagymértékben függ az érintett felek akaratától, amit számos tényező befolyásol, beleértve a katonai, pénzügyi, stratégiai, geopolitikai és belpolitikai megfontolásokat — és ez utóbbiaknak a közvélemény általi megítélését.
A mai, médiatartalmakkal telített világban nem lehet figyelmen kívül hagyni a propaganda hatását semmilyen körülmények között. Az orosz kormány számára a propaganda ráadásul a belpolitika kulcsfontosságú eleme. Egyes szakértők Putyin rendszerét egyenesen információs autokráciaként, avagy a spin (tényferdítés) diktatúrájaként jellemzik, ahol az információmanipuláció a legitimitás megőrzésének elsődleges eszköze. A Kreml számára így alapvető jelentőséggel bír, hogy bármilyen békemegállapodást (vagy akár fegyverszünetet) Oroszország szempontjából döntő győzelemként kell prezentálnia.
Propagandaszemszögből a „különleges katonai művelet” gyakorlatilag bármely kimenetele győzelemként ábrázolható. Az orosz kormány a teljes körű invázió kezdete óta szándékosan kerülte a világos célok kitűzését. Ez rugalmas értelmezést tesz lehetővé számára, hogy a „nácitlanítás” és a „demilitarizálás” homályos fogalmaival igazolja, bármit is ért el – olyan kifejezésekkel, amelyek három év elteltével sem kaptak pontosabb meghatározást.
A kettő közül a „nácitlanítás” különösen jól alkalmazhatónak mutatkozik a hazai közönséget megcélzó propagandanarratívákban. Zökkenőmentesen integrálódik a fasizmus ellen elért nagy győzelem bevett elbeszélésébe — a Nagy Honvédő Háború (NHH) narratívájába, melyben a Szovjetunió óriási veszteségeket szenvedett el. Ez az elbeszélés, amely központi szerepet játszik a Kreml emlékezetpolitikájában, az orosz népnek messianisztikus szerepet tulajdonít a világ „náci pestistől” történt megszabadításában. Az olyan jelenkori fejlemények, mint például a Sztepan Bandera születésnapjának évfordulóján rendezett fáklyás felvonulás Lvivben és az ahhoz kapcsolódó incidensek, vagy az ukrán fegyveres erők egyik Kurszk térségében harcoló alakulatának, a „Nachtigall” zászlóaljnak az elnevezése (a név egy olyan ukrán nacionalista zászlóaljra utal vissza, amelyik a második világháború idején kezdetben együttműködött a náci Németország inváziós seregével) táptalajt ad az ukrajnai náci feltámadás narratíváját szövő orosz propagandának. Bár az idézett események kevés figyelmet kapnak Nyugaton, az orosz propaganda aktívan kihasználja őket, hogy azt terjeszthesse, az orosz erők „felszabadítják a testvéri ukrán népet a náci irányítás alól”. A „nácitlanítás” tehát továbbra is a jelenlegi ellenségeskedések fő hivatalos indoka marad. Következésképpen minden esetleges békemegállapodást is átsző majd az itt vázolt áldozati-messiási narratíva, összekapcsolva a hősi múltat egy szükségszerűen hasonlóan hősi jelennel.
Figyelembe véve ezeket a következményeket, egyes elemzők és újságírók — "ukrán és amerikai politikai körökből származó kiszivárogtatásokra" hivatkozva — úgy spekulálnak, hogy Putyin a béketárgyalásokat május 9-ig igyekszik majd lezárni, vagyis az NHH végén aratott győzelem 80. évfordulójáig. Bár ez hihetőnek tűnhet, tekintve azt a szovjet korszakra visszanyúló gyakorlatot — és az ebből következően adott precedenseket —, hogy jelentős eseményeket a Kreml évfordulókhoz és jubileumokhoz igazít, a feltételezés valószínűleg téves. Az orosz vezetés szükségletei szerint a mostani háborút lezáró békemegállapodásnak (vagy fegyverszünetnek) önmagában is jelentős eseménynek kell lennie, és külön helyet kell elfoglalnia a naptárban. Lehetséges egyébként kovácsolni egy, az NHH-val összekapcsoló narratívát, ám a két esemény megkülönböztetésének fenntartása nagyobb rugalmasságot biztosíthat az orosz vezetés számára abban, hogy a politikája igazolását stratégiailag hozzáigazítsa az Ukrajnával fennálló kapcsolatok jövőbeni alakulásához, igényeihez.
A múlt és a jelen ideologikus fúziója magában rejt bizonyos kockázatokat is. Az NHH négy évig tartott a szovjet és orosz történelemkönyvek szerint (1941-1945), míg a jelenlegi konfliktus már három éve húzódik. Az összehasonlítások elkerülhetetlenek, és nem biztos, hogy a jelennek kedveznek. Az NHH uralkodó mítosza a szovjet népet úgy ábrázolja, mint akik egyedül győzték le a nácizmust, míg a mai Oroszország állítólag a Nyugattal és a globális "liberális fasizmussal" áll szemben. A jelenlegi konfliktus négy éven túli meghosszabbítása a háborús fáradtsággal, az állandó mozgósítási retorikával és az aggasztó gazdasági helyzettel a hátterében még az orosz kormány elkötelezett hívei között is elégedetlenséget szíthat. Ezért propagandaszempontból előnyösebb lehet a Kremlnek az, ha még az év vége előtt, valamikor az őszhöz közelebb vagy ősszel kötne egy békemegállapodást. Alternatív megoldásként egy elhúzódó konfliktus igazolása a tét jelentős emelését és a feszültség globális léptékű fokozását igényelné.