The USAID freeze and Afghanistan’s aid ecosystem / A USAID finanszírozásának befagyasztása és az afganisztáni segélyezés rendszere
Shock to the system / Rendszersokk (B. Beşgül)
By Bora Beşgül (PhD., International Relations and Political Science Doctoral School, Corvinus University of Budapest; formerly with the UNDP Afghanistan Country Office)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
The decision in January by President Donald Trump’s administration to introduce a foreign-aid funding freeze has left aid organizations, especially those relying on USAID, the agency responsible for delivering American humanitarian assistance abroad, in a state of uncertainty. With many from USAID’s personnel placed on leave, and most USAID programs suspended, they are now struggling to determine whether they can maintain critical programs — such as nutritional support for malnourished infants and children.
In the aftermath of the Taliban’s return to power, I had the opportunity to closely observe that Afghanistan remains heavily dependent on external aid. The fragile economy and the ongoing humanitarian crisis show no signs of improvement. Women’s rights have been further diminished, and minority groups continue to face discrimination and marginalization.
The Secretary-General of the Norwegian Refugee Council, Jan Egeland, told RFE/RL’s Radio Azadi that the cessation of U.S. funding could be “catastrophic for an operation for more than 22 million Afghans that need aid.” Indeed, since the Taliban’s return to power in August 2021, the United States has remained the largest donor, channeling over $3.71 billion into humanitarian and development assistance programs benefitting Afghans (counting the full cost of these programs).
Following the Taliban’s takeover, Afghanistan already experienced a severe funding crisis, as nearly all Western donors, including USAID, initially withdrew their financial support, shut down embassies, and severed formal contact with the de facto new authorities. The latter, meanwhile, insisted on allowing some foreign aid — which they sought to closely monitor in any case — only with the expectation of the achievement of self-reliance and that sanctions against them would be lifted. The period of abrupt disengagement dramatically highlighted the vulnerabilities of Afghanistan’s aid-dependent economy.
Traditional donors eventually reassessed their engagement strategies. The donor ecosystem responded by channeling aid through UN agencies and international NGOs to circumvent the Taliban regime while continuing to support vulnerable populations. For example, in the post-2021 situation the United Nations Development Programme provided direct livelihood support to rural populations along with support for market access to agricultural producers and electricity via solar and hydro mini grids, making a positive change to the lives of hundreds of thousands of people.
The current situation is marked by the prospect of the abrupt withdrawal of the largest and most influential supplier in the aid ecosystem. Yet, with the experience of the 2021 shift of approach in mind, the key question is not whether the aid ecosystem will adjust, but how — and to what extent — it will be able to fill the emerging gaps in a country where those gaps mean life and death to many under the present circumstances.
Magyar nyelvű változatban:
Donald Trump elnök januári döntése a külföldi segélyek befagyasztásáról bizonytalanságba sodorta a segélyszervezeteket, különösen azokat, amelyek a USAID-re, a humanitárius segítségnyújtásért felelős amerikai kormányzati ügynökségre támaszkodnak tevékenységük megvalósítása során. Mivel a USAID stábjából sokakat kényszerszabadságra küldtek, és a legtöbb USAID-programot felfüggesztették, ezek a partnerszervezetek jelenleg azon kénytelenek elgondolkodni, hogy képesek lesznek-e a továbbiakban is fenntartani máskülönben egyértelműen kritikus jelentőségű programokat — például az alultáplált csecsemők és gyermekek élelmezésének támogatását.
A tálibok hatalomba való visszatérését követően lehetőségem nyílt közvetlen közelről megfigyelni, Afganisztán továbbra is mennyire erősen függ a külső segélyektől. A gazdaság törékenysége és a humanitárius válság nem szűnik. A nők jogait tovább korlátozták, a kisebbségi csoportok pedig továbbra is diszkriminációval és marginalizálódással szembesülnek.
A Norvég Menekültügyi Tanács főtitkára, Jan Egeland az RFE/RL Radio Azadi műsorában azt mondta, hogy az amerikai finanszírozás leállítása „katasztrófa lehet azon több, mint 22 millió afgán számára, akiknek segítségre van szükségük”. A tálibok 2021. augusztusi hatalomba való visszatérése óta is az Egyesült Államok maradt ugyanis a legnagyobb adományozó, és több mint 3,71 milliárd dollárnyi humanitárius és fejlesztési segélyt fordított azóta az afgánokat segélyező programokra (azok minden költségét beleértve).
A tálibok hatalomátvételét követően Afganisztán már átélt egy súlyos finanszírozási válságot, mivel szinte az összes nyugati donor, köztük a USAID is, kezdetben megvonta a pénzügyi támogatását. A nagykövetségeket bezárták, és megszakították a hivatalos kapcsolatot a de facto új hatóságokkal. Eközben az utóbbiak a maguk részéről ragaszkodtak ahhoz, hogy a külföldi segélyeket — amelyeket szorosan monitorozni kívántak — csak azzal engedélyeznék, hogy egyébként az önellátásra kívánnak törekedni, és elvárják az ellenük érvényben lévő szankciók feloldását. A segélyezési köldökzsinór elvágását követő időszak drámai módon világított rá Afganisztán függő helyzetben lévő gazdaságának sebezhetőségére.
A hagyományos adományozók végül újragondolták a stratégiájukat. A donorökoszisztéma az ENSZ-ügynökségeken és nemzetközi nem-kormányzati szervezeteken keresztül kezdte el folyósítani a segélyeket a tálib rezsim megkerülése érdekében, továbbra is támogatva a sebezhető lakosságot. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) például közvetlen megélhetési támogatást nyújtott a vidéki lakosságnak, valamint támogatta a mezőgazdasági termelők piacra jutását, és áramellátást biztosított nap- és vízenergia-mikrohálózatokon keresztül, több százezer ember számára teremtve jobb életkörülményeket.
A jelenlegi helyzetben a lehetőség, hogy a donorökoszisztéma legnagyobb és legbefolyásosabb szereplője hirtelen kivonulhat, a mindent meghatározó tényező. A 2021-es fordulatot követő időszak tapasztalatait szem előtt tartva a kulcskérdés ugyanakkor nem az, hogy alkalmazkodnak-e majd a donorok, ha úgy alakul, hanem hogy miként — és milyen mértékben — tudják majd kezelni a kialakuló lefedetlenségeket egy olyan országban, ahol ez a jelenlegi körülmények között sokak számára élet és halál kérdését jelenti.