The real threat to Ukraine & NATO / A valódi fenyegetés Ukrajna és a NATO számára

Trump, but also not really Trump / Trump, illetve mégsem (P. Marton)

By Péter Marton (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)

< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >

Politico published an important article on Friday. It warns that the “guardrail” legislation passed by the U.S. Congress last year — in Section 1250A of the fiscal 2024 National Defense Authorization Act — essentially to make sure that Donald Trump cannot single-handedly take the U.S. out of NATO, is not, in fact, a strong guarantee against a President-initiated U.S. withdrawal at all. Should Trump be interested in abandoning the Alliance, Congress may, according to Section 1250A provisions, sue him for this, but whether this is legally workable may be contested, and a fully Republican-majority Congress may not necessarily want to sue in the first place. For consolation, the article adds, referring to Article 13 of the Washington Treaty:

“That doesn’t mean a withdrawal, if Trump were able to pursue one, would happen quickly. Under the NATO treaty, a member state would have to submit a “notice of denunciation” to inform the other members of the decision … (followed by a) one-year waiting period.”

The text goes on for long before it comes to quoting Camille Grande, a former Assistant Secretary General for Defence Investment at NATO (2016-2022), who points out: “De facto the day you send (that) letter, it is in a way effective immediately.” And, indeed, the fact is: once a U.S. President indicates a lack of commitment to NATO, the Alliance is already in trouble — no waiting period or legal process would help much in this respect.

Should Trump be interested in this, he may still be held back by a range of considerations (for example, due to his need for support from Congress for appointments, or from his voters at the midterms, and even from key interest groups for future campaign financing). But he may raise the issue at some point, regardless, for a range of reasons (including to reset burden-sharing within NATO).

Thus, we are in the lobby to a hard place, and there may be plenty of issues regarding which the future White House will speak to Europe accordingly, asserting its interests — it already does. From this follows that not spending much more on defence, not going along with the U.S. on decoupling from China, and meanwhile expecting Washington to continue to deter Russia in our defence, all at the same time, is not going to work for Europe.

John Bolton, Trump’s former National Security Advisor (2018-2019), says in a fresh interview that, should it come to Trump actually wanting out of NATO, even if he is confronted by Congress based on Section 1250A, he is most likely to just say: “Fine, I’m gonna withdraw and let them sue me.”

But we’re not quite there. The clearly apparent interest by Trump and his entourage in attempting to quickly put an end to the war in Ukraine may, however, become a catalyst for the process. Bolton thinks Trump will try — first of all by pressuring Ukraine hard, while supposedly also threatening Russia with consequences for any lack of cooperation. In all likelihood, due to the existential nature of the war for Ukraine and the Kremlin sensing that time may now be firmly on their side, this will fail to get the quick results Trump hopes for, so he will then seek an excuse and say it is all the fault of Zelenskyy, the most convenient scapegoat. Trump will need and use NATO while calling for an end to hostilities and negotiations, but eventually, in the case of failure, NATO may get some of the blame from him, too.

With regard to the plausibility of such a scenario, a reminder may be due that Trump had blocked assistance to Ukraine in the past for smaller reasons. Meanwhile, based on the train of thought known from a foreign policy op-ed of “the Juniors”, Robert F. Kennedy, Jr., and Donald Trump, Jr., which echoed some of Elon Musk’s similar takes on the subject, it seems that either Trump is falling for Russian nuclear sabre-rattling and thus not likely to significantly pressure Russia, or he finds Russia’s threats a convenient excuse not to pressure the Kremlin. He has already ruled out giving a place in his administration to Mike Pompeo, his former Secretary of State (2018-2021) and a proponent of major assistance to Ukraine and tougher sanctions against Russia.

Either way, a reduction or halting of U.S. support to Kyiv at a time when Ukraine is clearly on the backfoot could soon lead to a test of whether European countries are ready to defend their interests on the eastern front on their own, with no time remaining for roundtables, workshops or a “committee-of-wise-men report” to produce a response. Far beyond Trump himself, the potential weakness and incoherence of that response is the major component of the threat to both Ukraine and NATO.

---

Magyar nyelvű változatban:

A Politico fontos cikket közölt pénteken. Ebben arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa által tavaly, a 2024-es védelmi költségvetési felhatalmazási törvény részeként elfogadott „védőkorlát” passzus (Section 1250A) — mely azért született, hogy Donald Trump elnökként ne tudjon egyedül határozni az Egyesült Államok NATO-ból való kilépéséről — egyáltalán nem jelent erős garanciát a Szövetség védelmében. Ha Trump bejelentené a NATO-ból való kilépést, a Kongresszus az említett passzus alapján beperelhetné ezért, ám jogi szempontból kérdéses, hogy ez ténylegesen lehetséges-e, és egy teljesen republikánus többségű kongresszus eleve nem is feltétlenül akarná ezt megtenni. Mintegy vigasztalásként az áll a cikkben, a Washingtoni Szerződés 13. cikkére utalva:

„Ez nem jelenti, hogy a kilépés gyorsan bekövetkezne, ha Trump úgy óhajtaná. A NATO-szerződés értelmében egy tagállamnak „felmondási értesítést” kell benyújtania, tájékoztatva a többi tagállamot a döntéséről (…) amit egyéves várakozási idő követ.”

A cikk hosszan folytatódik, mielőtt eljut végre oda, ahol Camille Grande, a NATO volt védelmi beruházásokért felelős főtitkár-helyettese (2016-2022) kimondja a lényeget: „De facto még azon a napon, amikor (azt) a levelet elküldik, a felmondás bizonyos értelemben azonnali hatállyal beáll”. Ha ugyanis egy amerikai elnök a NATO iránti elkötelezettsége hiányát jelzi, a Szövetség mindenképpen bajban van — várakozási idő és belső jogi procedúrák ezen nem segítenek.

Amennyiben Trumpot érdekli a lehetőség, hogy így tegyen, egyelőre számos megfontolás visszatarthatja a kilépéstől (szüksége van támogatásra a Kongresszusban kinevezésekhez, a szavazóitól a 2026-os időközi választásokon, és a kulcsfontosságú érdekcsoportoktól a jövőbeli politikai kampányok finanszírozásához). De éppen ilyen sokféle okból napirendre is tűzheti a kérdést (többek között a NATO-n belüli tehermegosztás átalakításának kikényszerítéséért).

Ennek a lehetőségnek tehát a küszöbén állunk, és számos olyan kérdés lehet, amelyek kapcsán a Fehér Ház ennek megfelelően kíván majd beszélni Európával, keményen érvényesítve az érdekeit — igazából már most is ezt teszi. Aligha fog tehát működni, ha nem költünk ez után sokkal többet a védelemre, nem lépünk együtt az Egyesült Államokkal a Kínától való gazdasági leválás terén, és mindeközben elvárjuk Washingtontól, hogy továbbra is tegyen Oroszország elrettentéséért Európa védelmében.

Hogy ez kellően bevésődjön, íme, John Boltonnak — Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának (2018-2019) — a szavai egy friss interjúból. Szerinte ha Trump ténylegesen oda jutna, hogy ki akar lépni a NATO-ból, és a “védőkorlát” szabály alapján a Kongresszus szembeszállna vele, arra ő valószínűleg csak azt mondaná: “Nem gond, kilépünk, aztán pereljenek, ha akarnak”.

Most még nem ott tartunk. Trump és a holdudvara azonban számos jelzést adott már, hogy érdeklődnek az ukrajnai háború gyors berekesztésének lehetősége iránt, és az erre irányuló kísérletük a katalizátora lehet a fent leírt folyamatnak. Bolton úgy gondolja, hogy Trump megpróbálkozik majd a békecsinálással – először is Ukrajnára kemény nyomást gyakorolva, és emellett Oroszországot is különféle következményekkel fenyegetve arra az esetre, ha nem működne együtt. Ezzel azonban nagy valószínűséggel nem éri el a kívánt gyors eredményt, mivel a háború egzisztenciális téttel bír Ukrajna számára, az orosz vezetés pedig úgy érezheti, hogy az idő már nekik dolgozik. Úgyhogy Trump ezek után azt fogja majd mondani, hogy ő nem tehet a kudarcról, és az egész Zelenszkij hibája, aki ideális bűnbak lehet. Amíg meglépi, amit tervez, a harcok befejezésére és tárgyalásra szólítva a feleket, Trump támaszkodik majd a NATO-ra — kudarc esetén viszont a NATO hibáztatása is elképzelhető a részéről.

Emlékeztetőül: Trump a múltban kevesebbért is blokkolta már az Ukrajnának nyújtott amerikai segítséget. Közben pedig a „Juniorok”, azaz Robert F. Kennedy (Jr.) és Donald Trump (Jr.) egy külpolitikai véleménycikkéből ismert érvelés tükrében, mely Elon Musk hasonló megnyilvánulásait visszhangozta a témában, tudhatjuk, hogy Trump vagy maga is bedől az orosz nukleáris kardcsörgetésnek, és így nem igazán valószínű, hogy bármiféle jelentős nyomást gyakorolna Oroszországra, vagy éppenséggel jó kifogásnak érzi az orosz fenyegetőzést, hogy ne kelljen nyomást gyakorolnia. Máris kizárta, hogy helyet adna új kabinetében a volt külügyminiszterének, Mike Pompeónak, aki az Ukrajnának nyújtott segítség és az Oroszország elleni szankciók fokozásának a híve.

A Kijivnek nyújtott amerikai támogatás esetleges csökkentése vagy leállítása a háborúnak egy olyan szakaszában, amikor Ukrajna egyértelműen visszaszorulóban van, gyorsan elkövetkező próbáját hozhatja annak, hogy az európai országok készek-e önállóan megvédeni az érdekeiket a keleti fronton. Nem lesz idő kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat vagy éppen egy „bölcsek tanácsának” a jelentését bevárni, mielőtt választ kellhet adni. Ennek a válasznak az esetleges elégtelensége és inkoherenciája pedig az Ukrajnát és a NATO-t fenyegető veszély egyik — Trump személyén messze túl mutató — fő összetevője.