The complexity behind the violence against minorities in Syria / A kisebbségek elleni erőszak komplikált háttere Szíriában
Dissecting the return of violence / Az erőszak visszatértéről (E. Dahrouge)
By Elias Dahrouge (Ph.D., International Relations and Political Science Doctoral School, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
The initial euphoria surrounding Syria’s transition has ended brutally following reports of violence and massacres that led to the deaths of 1,383 civilians in less than a week, most of them Alawites.
In fact, violent incidents have continuously taken place during the last months. The December 2024 rise to power of Hay'at Tahrir al-Sham (HTS) leader Ahmad al-Sharaa, the former leader of al-Qaeda’s affiliate in Syria, Jabhat al-Nusra, has given rise to growing fears concerning the future of non-Sunni-Muslim minorities in the country. What initially may have been interpreted as isolated incidents now appear increasingly organized and collective acts of sectarian violence, with a growing risk of larger-scale acts of ethno-religious cleansing. Whether this is happening under their direction or not, Syria’s new authorities bear responsibility for addressing these developments.
In the early stages, the hypothesis that the events were due to isolated individual actions appeared somewhat more plausible. Al-Sharaa’s comforting moves towards minorities like the Druze and the Christians reassured many observers. But the scattered incidents — like the tearing down of crosses — have fueled fears, reinforcing narratives of religious persecution. Some began talking about ethnic cleansing early on, for example in Maaloula, but most such reports were debunked. While incidents did happen, they did not constitute part of a systematic campaign at the time. Rather, they could be explained in four distinct ways, offering non-mutually-exclusive accounts of what was going on:
Acts of vengeance against former regime affiliates: Many of those targeted formerly held positions within the Assad regime. Since Christians and Alawites were disproportionately represented in state institutions, actions against former regime figures would logically appear as sectarian, even if they were not inherently so.
Lawlessness and opportunistic violence: The collapse of state control has created a security vacuum, allowing criminal elements to exploit the situation for stealing, looting, and abducting people for ransom.
Localized revenge: Certain factions or individuals within local communities were seeking revenge for old personal or family feuds.
Independent acts by extremist elements: Islamist militants, including indoctrinated foreign jihadists, have engaged in sporadic attacks on minorities, such as the burning of a Christmas tree in Suqaylabiyah, which infuriated many Christians.
In any case, what is currently unfolding is now clearly beyond isolated or localized acts of violence. Clashes in the Druze-majority Jaramana are a good example of that. Meanwhile, it appears that the new authorities are showing consistently less tolerance toward the Shia and the Alawites. These communities are among the most vehemently opposed by Sunni takfiri (exclusionist) ideology. Thousands of Shia already fled to Lebanon, while reports emerged that the Shia call for prayers in Damascus’ Sayyida Zaynab Shrine was altered, omitting references to Ali, the fourth caliph — and the first imam according to Shi’ism. In parallel, sporadic attacks against Alawites started early on, with cases of arson attacks on shrines, tensions in Homs, and killings in Jableh. These incidents have thus evolved into a more systematic pattern, particularly after the clashes in Latakia's Alawite district. The latter were most likely initiated by former Assadist elements on March 4, and thus paved the way for the subsequent massacres.
It is undeniable that sectarian hatred exists in post-Assad Syria, and it is increasingly clear that the situation has spiraled out of control. Reports indicate that atrocities were carried out by SNA and HTS-affiliated factions, such as the Amshat and the Hamzat, both incorporated into the new Syrian army. The key question is thus whether those involved acted with government approval — or were the events a result of government failure? In either case, security forces have often taken too long to intervene. Ultimately, al-Sharaa is responsible for the fact that the bloodshed has taken place, and his conciliatory words may not be sufficient to handle the aftermath.
Magyar nyelvű változatban:
A szíriai fordulatot övező kezdeti eufória brutális véget ért, miután széles körű erőszakról és mészárlásokról érkeztek tudósítások az országból. Kevesebb mint egy hét alatt 1383 civil halhatott meg, a többségük alavita.
Ténylegesen az elmúlt hónapokban folyamatosan történtek erőszakos incidensek. A Hajat Tahrír al-Sám (HTS) vezetőjének, Ahmed al-Shara’anak, az al-Kaidához kötődő szíriai szerveződés, a Dzsabhat al-Nuszra korábbi vezetőjének 2024. decemberi hatalomra kerülése növekvő félelmet ébreszt az országban élő nem szunnita muszlim kisebbségek jövőjét illetően. A kezdetben elszigetelt incidensekként értelmezett események ma egyre inkább szervezett, kollektív felekezeti erőszak jeleit mutatják, és jelentős a kockázata etnikai-vallási tisztogatások előfordulásának. Akár az új kormány irányítása alatt történik mindez, akár nem, az új hatóságok ezeket a fejleményeket kezelni felelősséggel tartoznak.
Érthető, hogy kezdetben még az a hipotézis érvényesült, hogy a látottak elszigetelt esetek csupán. Al-Sara’a megnyugtató lépései az olyan kisebbségek felé, mint a drúzok és a keresztények, sok megfigyelőt megnyugtattak. Ám a rendre ismétlődő szimbolikus erőszak — például keresztek ledöntése a temetőkben — félelmet szított, megerősítve a vallási üldözésről szóló narratívákat. Néhányan korán elkezdtek etnikai tisztogatásról beszélni, például Maalúlában, ám a legtöbb ezzel kapcsolatos híresztelés alaptalannak bizonyult. Történtek incidensek, ám ezek akkor még nem képezték valamiféle szisztematikus kampány részét. Négy különböző módon magyarázható, ami zajlott, és ezek a verziók nem kölcsönösen kizáró viszonyban állnak egymással — megférnek együtt is az események értelmezéseként:
A volt rezsimhez kötődő elemekkel szembeni bosszú: Az előfordult incidensek áldozatai közül sokan korábban az Aszad-rezsim soraiban töltöttek be pozíciót. Mivel a keresztények és az alaviták aránytalanul nagy arányban voltak képviselve az állami intézményekben Aszád idején, a volt rendszerhez kötődő személyek elleni fellépés szektásnak tűnhet fel még akkor is, ha indíttatása ténylegesen nem felekezeti jellegű.
Törvénytelenség és opportunista erőszak: Az állami ellenőrzés összeomlása biztonsági vákuumot teremtett, lehetővé téve bűnözői csoportok számára, hogy a helyzetet kihasználva raboljanak, fosztogassanak vagy éppen embereket raboljanak el váltságdíjat követelve.
Helyi szereplők közt lejátszódó bosszú: A helyi közösségeken belül bizonyos frakciók vagy egyének bosszút állhattak régi személyes és családi sérelmekért.
Szélsőséges elemek önálló akciói: Az iszlamista fegyveresek, köztük a külföldi dzsihadisták szórványosan intéztek támadásokat a kisebbségek ellen — ilyen volt például egy karácsonyfa felgyújtása Szukajlabíjában, ami sok keresztény felháborodását váltotta ki.
Az, ami jelenleg kibontakozóban van, már egyértelmúen túlmutat azon, amit elszigetelt vagy helyi erőszakos cselekmények összességeként lehetne leírni. Jó példát jelentenek erre a drúz többségű Dzsaramanában lezajlott összecsapások. Úgy tűnik, hogy az új hatóságok következetesen kevesebb toleranciát tanúsítanak a síiták és az alaviták iránt. Ezek a közösségek a szunnita takfiri (kirekesztő) ideológia által leghevesebben ellenzett közösségek közé tartoznak. Síiták ezrei menekültek már Libanonba, és közben olyan hírek is megjelentek, miszerint a damaszkuszi Szajjida Zainab szentélyben megváltoztatták az imára intő felhívást, elhagyva az Alira, a negyedik kalifára — és a síiizmus szerinti első imámra — tett hagyományos hivatkozást. Ezzel párhuzamosan az alaviták ellen szórványos támadások indultak, amit szentélyek elleni gyújtogatások, Homsz városában komoly feszültségek és a dzsablehi gyilkosságok követtek. Ezek az incidensek már szisztematikus cselekvés képét mutatják, különösen a Latakia alavita körzetében lezajlott összecsapások nyomán. Bár az utóbbiakat valószínűleg egykori aszádista elemek kezdeményezték még március 4-én, ez kövezte ki az utat a későbbi mészárlásokhoz.
Tagadhatatlan, hogy az Aszad utáni Szíriában jelen van a felekezeti alapú gyűlölet, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a helyzet kicsúszott az ellenőrzés alól. A jelentések azt mutatják, hogy a Szíriai Nemzeti Hadsereghez és a HTS-hez kötődő csoportok, például az Amsát és a Hamzát is követtek el atrocitásokat — utóbbi kettő az új szíriai hadseregbe tagozódott erő. A kulcskérdés tehát az, hogy az érintettek a kormány jóváhagyásával jártak-e el, vagy az események inkább a kormányzat kudarcának tudhatók be? Akárhogyan is, de a biztonsági erők gyakran túl sokáig vártak a beavatkozással. Végső soron al-Sara’a a felelős azért, hogy megtörténhetett a vérontás, és az általa mondott békítő szavak nem biztos, hogy elegendőek lesznek az utóhatások kezelésére.