Mauritania in the shadow of the Algeria-Morocco rivalry / Mauritánia az Algéria és Marokkó közötti rivalizálás árnyékában
Sheltering from geopolitics / Geopolitikai kibúvókeresés (A. Baiche)
By Abdelhadi Baiche (Researcher at the Doha Institute for Graduate Studies and a former graduate of Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
As 2024 draws to a close, Algeria and Morocco are approaching a significant milestone, marking half a century of strategic rivalry over regional leadership and the Western Sahara conflict. It is a dynamic that has profoundly impacted Maghrebian politics, leaving countries on the margins of the dispute vulnerable to the regional ambitions of Algiers and Rabat. Among the most affected are Tunisia, Libya, Mali — and Mauritania.
The latter may seem particularly vulnerable to the spillover effects of the regional geopolitics described above, yet it has largely managed to preserve a neutral stance — as well as its internal stability — against this backdrop.
In a recent instance of the careful balancing acts this demands from Nouakchott, after Algerian president Abdelmadjid Tebboune visited Mauritania to attend a multilateral meeting in early December, the Mauritanian president Mohamed Ould Cheikh El Ghazouani was quick to make a visit to Morocco. Both of the visits received extensive media coverage.
Such moves illustrate as well as further confirm the findings of a recent study by this author, published very recently in the Journal of Central and Eastern European African Studies, concerning how Mauritania has historically navigated the Algeria-Morocco strategic rivalry.
The article combines the study of small states with the analysis of strategic rivalries. It incorporates an approach from the field of Small-State Studies by applying Baldur Thorhallsson's concept of the “shelter strategy” for its theoretical framework as to how and why small states seek to secure protection and other benefits from larger powers. Such a strategy is typically adopted by countries struggling with structural weaknesses in dealing with regional threats. Additionally, the article integrates William R. Thompson’s theory of strategic rivalries and their impact on neighboring regions, and empirically establishes the categorization of Mauritania as a small state using David Vital’s concept. It then adopts a theory-testing methodology to validate the implications of shelter theory, demonstrating how Nouakchott has employed this strategy to stabilize its internal political landscape.
As outlined in detail in the article, Mauritania, long subjected to pressures stemming from the Algeria-Morocco rivalry, has successfully deflected the related challenges and maintained political stability through shelter diplomacy, securing political and security shelter first of all. Since 2010, the country has sought and secured support from France, elevating bilateral ties to unprecedented levels. Political shelter is offered by Paris in the form of bilateral political declarations that explicitly affirm Mauritania’s ability to rely on France in critical moments. Nouakchott has also engaged in highly active bilateral summitry with Paris while showing less enthusiasm for engagement with the Maghrebian duo (Algeria and Morocco). It has secured military shelter, too, by hosting the French-led G5 Sahel security initiative headquarters, welcoming French soldiers, and disregarding regional security initiatives with leading or major involvement by either Algeria or Morocco, such as CEMOC (Comité d'Etat Major Opérationnel Conjoint) or African Lion. This enabled Mauritania to avoid external-interference-driven military coups for over a decade, ensure peaceful political transitions, and chair African Union summits in 2018 and 2024. These achievements came in spite of the exposure to threats from terrorism and the potentially destabilizing influence of the Algeria-Morocco rivalry.
Mauritania has also sought economic shelter through partnering in France’s development plans and for its influence within the IMF and the World Bank — particularly during the tenure of Christine Lagarde, who once helped prevent the introduction of sanctions against Mauritania’s former president Mohamed Ould Abdel Aziz (2009-2019). Meanwhile, Nouakchott has also expanded trade relations with China, compensating for the negative externalities of economic competition between Algeria and Morocco.
This strategic diplomacy has enabled Mauritania to maintain its sovereignty, uphold regional neutrality, and successfully navigate the complexities of the Algeria-Morocco rivalry, ultimately achieving remarkable political stability.
Magyar nyelvű változatban:
Ahogy 2024 a végéhez közeledik, úgy közeledik Algéria és Marokkó egy jelentős mérföldkő felé: stratégiai rivalizálásuk immár egy fél évszázadra tekint vissza. Tárgya a regionális vezető szerepért folyó vetélkedés és a nyugat-szaharai konfliktus. Dinamikája az elmúlt évtizedek folyamán mélyrehatóan befolyásolta a magrebi politikát. A vita partvonalán elhelyezkedő országok sebezhetők az Algír és Rabat regionális ambícióiból következő törekvések által. A leginkább érintett országok Tunézia, Líbia, Mali — és Mauritánia.
Utóbbi különösen kitettnek tűnhet a regionális geopolitika fentebb leírt tovagyűrűző hatásaival szemben, ám ennek ellenére nagyrészt sikerült megőriznie semleges pozícióját — valamint a belső stabilitását — ebben a kihívásokkal teli közegben.
Az ehhez szükséges kényes egyensúlyozás jó példája a közelmúltból, hogy miután Abdel-Madzsid Tebbún algériai elnök december első felében Mauritániába látogatott, hogy részt vegyen egy többoldalú találkozón, Mohamed Uld Sejk El Gazuáni mauritániai elnök maga nem sokkal később Marokkóban tett látogatást. Mindkét vizit jelentős médiafigyelmet kapott.
Az ilyen lépések illusztrációként és megerősítésként szolgálhatnak a jelen sorok szerzőjének következtetéseivel kapcsolatban, melyek a Journal of Central and Eastern European African Studies folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányában olvashatók. Az említett cikk bemutatja, Mauritánia történelmileg hogyan manőverezett az Algéria és Marokkó közötti stratégiai rivalizálás kereszttüzében.
Az elemzés ötvözi ehhez a kisállamok tanulmányozását a stratégiai rivalizálás vizsgálatával. A kisállami tanulmányok (Small-State Studies) megközelítését használja fel, amikor Baldur Thorhallsson „menedékstratégia” koncepciójára épít annak értelmezésében, hogy a kisállamok hogyan és miért igyekeznek védelmet és egyéb előnyöket biztosítani maguk számára a nagyobb hatalmak részéről. Az ilyen stratégiát jellemzően olyan országok alkalmazzák, amelyek strukturális gyengeségek mellett kell, hogy szembeszálljanak a térségükben jelentkező fenyegetésekkel. A cikk integrálja mindehhez William R. Thompson elméletét is a stratégiai rivalizálásról és annak a környező régiókra gyakorolt hatásairól, valamint empirikusan megalapozza Mauritánia kisállamként történő besorolását David Vital elgondolásának megfelelően. Ezután a menedékelmélet magyarázó erejét Mauritánia esetében szemlélteti, bemutatva, Nouakchott hogyan alkalmazta a menedékstratégiát belső politikai környezetének stabilitása érdekében.
Amint azt a cikk részletesen kifejti, Mauritánia, amely régóta ki van téve az Algéria és Marokkó közötti rivalizálásból eredő nyomásnak, sikeresen hárította el az ebből eredő kihívásokat a politikai és biztonsági védettséget biztosító menedékdiplomácia révén. 2010 óta Franciaország támogatását keresi, és a kétoldalú kapcsolatokat soha nem látott szintre emelte. Az ország politikai menedéket kapott Párizstól olyan politikai nyilatkozatok formájában, melyek egyértelműen megerősítik, hogy támaszkodhat Franciaországra a kritikus pillanatokban. Nouakchott ezért rendkívül aktív a kétoldalú diplomáciában Párizs irányában, miközben kevésbé lelkesedik a maghrebi duóval (Algériaval és Marokkóval) történő érintkezés iránt. Katonai természetű menedéket is biztosított magának azáltal, hogy otthont ad a francia vezetésű G5 Száhel biztonsági kezdeményezés főhadiszállásának, fogad francia katonákat, és figyelmen kívül hagyja az Algéria vagy Marokkó vezető vagy jelentős szerepével formálódó regionális biztonsági kezdeményezéseket, amilyen például a CEMOC (Comité d'Etat Major Opérationnel Conjoint) vagy az African Lion. Ez lehetővé tette Mauritániának, hogy több mint egy évtizeden át elkerülje a külső beavatkozások szekerét toló katonai puccsokat, biztosítsa a békés politikai átmeneteket, és 2018-ban és 2024-ben elnökölhesse az Afrikai Unió csúcstalálkozóit. Ezeket az eredményeket a terrorizmus fenyegetésének és az Algéria és Marokkó közötti rivalizálás potenciálisan destabilizáló befolyásának ellenére sikerült felmutatnia.
Mauritánia mindemellett gazdasági menedéket is keresett a francia fejlesztési tervekben való részvétel útján, valamint az IMF-en és a Világbankon belüli francia befolyás támogatása révén – különösen Christine Lagarde hivatali ideje alatt, aki egykor segített megakadályozni nemzetközi szankciók elfogadását Mauritánia egykori elnökével, Mohamed Uld Abdelazizzal szemben (2009) -2019). Eközben Nouakchott sikeresen bővítette a kereskedelmi kapcsolatait Kínával, kompenzálva az Algéria és Marokkó közötti gazdasági versengés negatív externáliáit.
Ez a stratégiai diplomácia tette lehetővé Mauritánia számára, hogy megőrizze szuverenitását és regionális semlegességét, valamint hogy sikeresen alkalmazkodjon az Algéria és Marokkó közötti versengés komplex kihívásához, és — nem utolsósorban — hogy figyelemreméltó politikai stabilitást érjen el.