Hungary should not sign extradition treaty with China / Magyarországnak nem kellene Kínával kiadatási szerződést aláírnia
Policy advice with context / Politikai ajánlás kontextussal (P. Nyíri)
By Pál Nyíri (Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
The Hungarian government has begun work on an extradition treaty with China. This follows an agreement on „deepening security ties” signed by the two countries in February, followed by the announcement that this included the possibility of Chinese police coming to patrol in Hungary. Many critics saw this as particularly sinister given the widely publicised report by the NGO Safeguard Defenders that revealed the existence of „overseas Chinese police stations” in Europe, the U.S., and elsewhere.
While these „stations” have been engaging in consular work that violates national laws and international agreements, I found reactions that saw them as a network through which the Chinese government spies on its citizens exaggerated. True, the Chinese Communist Party invests increasing efforts in silencing and intimidating critical citizens abroad. But this is done either remotely or covertly and has little to do with the „overseas police stations,” which have operated surprisingly openly, with signs identifying them. Most are little more than locations where Chinese citizens abroad can take care of official paperwork online, without having to return to China — a service that became increasingly necessary during the coronavirus pandemic, when China tried to keep even its own citizens out. They are primarily an initiative to show that China cares about its citizens abroad. As for the police patrols, this idea is little more than another provocative gesture towards the EU and the U.S. by the Hungarian government and a symbolic step for China.
In contrast, an extradition treaty would be more than just a symbolic expression of the government’s contempt for the rule of law. It would not only endanger political dissidents and stymie free expression but undermine the existential security of thousands of Chinese citizens who have settled in Hungary.
On the watch of the first Orbán government in the late 1990s, following a crime wave among Chinese immigrants, Chinese police officers arrived in Hungary and published ads in Chinese-language papers, calling on readers to report crimes directly to them, so that the culprits could be brought to China and sentenced. This may have been a reaction to the ineffectiveness of the Hungarian police in solving the cases and what the victims saw as the excessively lenient punishments the perpetrators received. When a man was sentenced to 30 years and his accomplice to 15 years in prison for accidentally killing a child they kidnapped, Chinese in Hungary started a petition to extradite the perpetrators to China so they can be executed. The police advertisement campaign clearly violated Hungary’s sovereignty and the rule of law. Moreover, it could, and did, become a vehicle of individual vendettas as business competitors could report each other to Chinese police. Since there was no Sovereignty Protection Office at the time, I wrote to the chair of the Parliament’s committee on human rights. The case came into the open, and the ads stopped.
In recent years, Chinese police have engaged in abductions and „extraordinary renditions” of Chinese citizens in Cambodia, Thailand, and Laos. These have targeted political critics like the bookseller Gui Minhai, human rights lawyers, members of persecuted religious and ethnic groups (Falungong practitioners and Uyghur activists) but also river pirates and online scammers. Southeast Asian countries have also extradited Chinese citizens, mostly in similar cases.
Hungary would not be the first EU member state to sign an extradition treaty with China (Greece has signed such a treaty, while Belgium and Cyprus have already ratified theirs). But it should not do so. As repression in China grows, more middle-class Chinese leave the country in search of breathing space. Few are politically active in any direct way, but many want to be able to express their thoughts freely. Some have settled in Hungary. When a private online post deemed to „pick quarrels and provoke trouble” (which could be anything from demanding vaccine safety to criticising economic policies) can result in a lengthy prison sentence in China, an extradition treaty would hang like the sword of Damocles above them. Worse, as thirty years ago, it could serve as a tool to settle personal scores and business disputes in a legal system that is neither independent nor impartial.
Magyar nyelvű változatban:
A magyar kormány megkezdte egy Kínával kötendő kiadatási szerződés kidolgozását. Ez a két ország által februárban a „biztonsági kapcsolatok elmélyítéséről” aláírt megállapodásra épül, amely lehetővé teszi kínai rendőrök magyarországi járőrözését is. A megállapodást sok kritika érte, nem utolsósorban azért, mert a Safeguard Defenders nevű civil szervezet nem sokkal korábban hozott nyilvánosságra egy jelentést az Európában, az Egyesült Államokban és más országokban működő „külföldi kínai rendőrőrsökről”.
Kétségtelen, hogy az „őrsök” konzuli jellegű tevékenysége törvényekbe és nemzetközi egyezményekbe ütközik. De aligha éppen rajtuk keresztül kémkedik a kínai kormány a saját állampolgárai után. A Kínai Kommunista Párt ugyan egyre nagyobb nyomást gyakorol a külföldön tartózkodó rendszerkritikus állampolgárokra, de ezt leginkább közvetlenül Kínából — jellemzően telefonon — vagy fedett módszerekkel teszi, nem pedig a nyilvánosan működő, könnyen azonosítható „rendőrőrsökön” át. A legtöbb „őrs” a külföldön élő kínai állampolgárok számára a hivatalos ügyeik intézésének online lehetőségét kínálja: erre különösen a koronavírus-járvány idején volt nagy szükség, amikor a hazautazást rendkívül megnehezítették. Az őrsök tehát elsősorban arra szolgálnak, hogy megmutassák, Kína törődik a külföldön élő polgáraival. Ami a rendőrjárőröket illeti, ez az ötlet inkább a magyar kormány egy újabb provokatív gesztusa az EU és az Egyesült Államok felé, és csupán szimbolikus lépés Kína számára.
Ezzel szemben egy kiadatási szerződés nem csupán szimbolikus kifejeződése lenne a kormány jogállamiság iránti megvetésének. Nemcsak az aktív ellenzékieket veszélyeztetné és gátolná a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem aláásná a Magyarországon letelepedett több ezer kínai állampolgár egzisztenciális biztonságát is.
Már az 1990-es évek végén, az első Orbán-kormány idején a kínai bevándorlók körében megindult bűnözési hullám nyomán kínai rendőrök érkeztek Magyarországra, és kínai nyelvű lapokban hirdetéseket tettek közzé, amelyekben felszólították az olvasókat, hogy közvetlenül nekik jelentsék a bűncselekményeket, hogy a tetteseket Kínába szállíthassák és ott ítélhessék el. Ez akkor reakció lehetett a magyar rendőrség tehetetlenségére az ügyek megoldásában, illetve a sértettek által gyakran túl enyhének ítélt büntetésekre. (Amikor például egy ötéves gyerek az elrablói autójában véletlenül megfulladt, és az egyik emberrablót életfogytig tartó, de 30 évre csökkenthető, a másikat pedig 15 év börtönre ítélték, magyarországi kínaiak petíciót indítottak, hogy a tetteseket adják ki Kínának, és ott végezzék ki őket.) A kínai rendőrök tevékenysége, akár tudtak róla a magyar szervek, akár nem, egyértelműen sértette Magyarország szuverenitását és jogállamiságát, ráadásul a feljelentéseket üzleti viták és személyes ellentétek elintézésére is használták. Mivel Szuverenitásvédelmi Hivatal akkor nem létezett, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökének a figyelmét hívtam föl az ügyre, ami így napvilágra került, a hirdetések pedig eltűntek.
Az elmúlt években a kínai rendőrség részt vett kínai állampolgárok elrablásában és „rendkívüli kiadatásában” Kambodzsában, Thaiföldön és Laoszban. Ezek a lépések jellemzően politikai kritikát megfogalmazó személyeket céloztak. Ilyenek voltak például Gui Minhai könyvkereskedő, jogvédő ügyvédek, illetve üldözött vallási és etnikai csoportok tagjai (így Falungong-követők és ujgur aktivisták). De folyami kalózok és online csalók is kerültek a célkeresztbe. Hasonló okokból a délkelet-ázsiai országok is adtak ki kínai állampolgárokat Pekingnek.
Nem Magyarország lenne az első EU-tagállam, amely kiadatási szerződést ír alá Kínával (Görögország egyelőre csak aláírt ilyen szerződést, míg Belgium és Ciprus már ratifikálta a sajátját), mégis hiba lenne követni a példát. Ahogy nő az elnyomás Kínában, egyre több középosztálybeli kínai hagyja el az országot, hogy szabad levegőhöz jusson. Általában nem aktív ellenzékiek, de fullasztónak érzik az otthoni légkört. Az utóbbi időben Magyarországon letelepedettek közül is sokan így gondolkoznak. Tekintve, hogy Kínában egy "felforgatónak" ítélt privát online poszt — ami bármi lehet az oltásbiztonság követelésétől a gazdaságpolitika kritizálásáig —, hosszú börtönbüntetést vonhat maga után, egy kiadatási szerződés Damoklész kardjaként függene az érintettek feje felett. Rosszabb esetben, akárcsak harminc évvel ezelőtt, a lehetőség megnyitása eszközül szolgálhatna személyes konfliktusok és üzleti viták rendezésére egy átláthatatlanul működő jogrendszer keretei között, amely sem nem független, sem nem pártatlan.