Has the threat to Israel from Hamas, Hezbollah and the Houthis decreased over the past year? / Csökkent-e Izrael fenyegetettsége a Hamász, a Hezbollah és a húszik által az elmúlt egy év folyamán?
A tale of two simultaneously present, partly contradicting security perceptions / Két egyidejűleg jelenlévő, részben ellentmondó biztonsági percepció árnyékában (M. Szalai)
By Máté Szalai (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
“Before the 7th of October, we were in much greater danger than today, we just didn't know about it,” is how an Israeli researcher in Tel Aviv recently summarised to me his feelings about how Israel’s security changed. The quote clearly shows one of the great lessons of the past year: instead of trying to measure Israel’s security in an objectivist fashion, it is more useful to interpret the transformation of the country’s security perceptions to understand its behaviour.
From this point of view, the behaviour of the Netanyahu government – and the attitude of Israeli society towards the crisis in Gaza and Lebanon – is determined by two seemingly contradictory perceptions (in addition to domestic political considerations). According to the first one, Israel faces existential threats: the seventh of October proved what Hamas and members of the Iran-led “axis of resistance,” including Hezbollah, can do if Israel looks away for a moment. For this reason, taking action against them is seen as a fundamental interest, which is implicitly or explicitly more important for the government than rescuing the hostages still held in Gaza.
The second Israeli security perception has steadily gained in strength since the beginning of 2024 and is built on Israeli tactical successes achieved since. Israel crossed more and more red lines against Hezbollah and Iran (the bombing of Beirut, actions against Iranian diplomatic facilities and personnel, an assassination carried out on Iranian territory, the elimination of Hezbollah's leadership, and the destruction of its means of communication), to which no meaningful or hurtful response followed. These experiences led to an emboldened perception of military superiority against Iran and its allies, translating into the maximalist course of action observable in the last few weeks. Accordingly, the feeling emerged that the delicate balance maintained since the last war against Hezbollah in 2006 can be broken, and, if ever, now is the time to take action against the group.
Although there is a clear tension between the two security perceptions, they are both present at the same time and both determine Israeli behaviour. Despite the contrast between them, two overlaps can be identified as to the related narratives: on the one hand, both encourage assertive and aggressive action, and, on the other hand, both prioritise the fight against the “axis of resistance” even at the expense of aspects like the international reputation of the country, compliance with international humanitarian and other legal regulations, and the possibility of taking steps that would arguably contribute more to Israeli security in the long term, including the promotion of cooperation with Saudi Arabia and negotiations with moderate Palestinian organizations. In addition, the duality of Israel’s security perception contributes immensely to a lack of clarity in Israel’s strategy in terms of setting precise and realistic goals along with identifying the conditions necessary for resolving ongoing crises.
Magyar nyelvű változatban:
„Október hetedike előtt sokkal nagyobb veszélyben voltunk, mint ma, csak nem tudtunk róla” – egy izraeli kutató így foglalta össze nekem nemrég Tel Avivban az izraeli biztonság változásával kapcsolatos érzetét. Az idézet jól mutatja az elmúlt év egyik nagy tanulságát: ahhoz, hogy megértsük Izrael viselkedését, nem a fenyegetések objektív mértékének változását, hanem az izraeli biztonságérzet átalakulását kell megvizsgálnunk.
Ebből a szempontból a Netanjahu-kormány viselkedését – és az izraeli társadalomnak a gázai és libanoni válsághoz való hozzáállását – a belpolitikai megfontolásokon túl két, első ránézésre ellentmondásos érzékelés határozza meg. Az egyik szerint Izraelt egzisztenciális fenyegetésekkel néz szembe: október hetedike bebizonyította, hogy a Hamász és az iráni “ellenállás tengelyének” tagjai, beleértve a Hezbollahot, mire képesek, ha Izrael félrenéz egy pillanatra. Emiatt az ellenük való fellépés alapvető érdek, amely a kormány számára kimondva-kimondatlanul is fontosabb, mint a továbbra is Gázában lévő túszok kimentése.
A másik izraeli biztonságpercepció, amely 2024 eleje óta folyamatosan teret nyert, az azóta elért izraeli taktikai sikerekből építkezik. Izrael a Hezbollahhal és Iránnal szemben is újabb és újabb vörös vonalakat lépett át (Bejrút bombázása, iráni diplomáciai létesítmények és személyzet elleni akciók, vagy akár iráni területen végrehajtott likvidálások, a Hezbollah vezérkarának kiiktatása, kommunikációs eszközeinek megsemmisítése), amire érdemi, Izraelnek fájó válaszlépés nem következett. Ezek a tapasztalatok a katonai fölény érzékeléséhez és magabiztossághoz vezettek Iránnal és a szövetségeseivel szemben, ami az elmúlt hetekben tapasztalt maximalista fellépéshez adtak ösztönzőt. Ennek megfelelően a Hezbollahal szemben 2006 óta fenntartott érzékeny egyensúly felrúghatóvá vált, és kialakult az az érzés, hogy ha valamikor, most van itt az idő a szervezet elleni fellépésre.
Ugyan a két biztonságpercepció között egyértelmű ellentmondás adódik, a kettő mégis egyidejűleg jelen van, és így határozzák meg az izraeli viselkedést. A köztük lévő ellentét ellenére két közös metszete is azonosítható a kapcsolódó narratívának: egyrészt mindkettő asszertív és agresszív fellépésre ösztönöz, másrészt pedig az “ellenállás tengelyével” szembeni cselekvéssel szemben háttérbe szorít olyan szempontokat, mint az ország nemzetközi megítélése, a nemzetközi humanitárius és egyéb jogi előírások betartása, vagy éppen az izraeli biztonságot hosszútávon vélhetően hatékonyabban szavatoló lépések, mint a Szaúd-Arábiával vagy a mérsékelt palesztin szervezetekkel való együttműködés előmozdítása. Ráadásul az izraeli biztonságpercepció kettőssége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem alakult ki egyértelmű izraeli stratégia; hiányzik a pontos és reális célmeghatározás, és a válságok megoldásához szükséges feltételek azonosítása.