From what followed Donald Trump? / Miből következett Donald Trump?
Big money and the sources of Trumpian conduct / A pénzes érdekek és Trump megválasztásának háttere (P. Marton)
By Péter Marton (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
I recently went to a panel discussion at Corvinus, organised by my Department, featuring Matthew Stephenson from Harvard. In passing, Stephenson raised an important question there. Quoting non-verbatim:
Is what we see in U.S. politics today merely due to Donald Trump’s very special character, or is it down to structural, deeper flaws of the U.S. political system?
In the Q/A, I had to ask about Citizens United, dark money, and tweedism related to this, to stimulate more discussion of the subject (I will explain about the issues mentioned in a bit more detail below). I do consider the person of Donald Trump very significant, but that is no reason to ignore there being deeper issues at the same time. To my surprise, the answer I got was, in a nutshell, that the people who criticise the U.S. Supreme Court’s 2010 decision in the Citizens United v. FEC case are wrong, because they think that big money determines U.S. politics now, whereas Trump won with less money available for his campaign than what Harris had at her disposal.
I really don’t agree with that assessment, but at the event the packed audience asked a bunch of other questions, too, so here I am now, composing this piece to get some things straight in follow-up. In nine points.
(1) That big money matters does not imply that it “determines everything.” For it to corrupt the democratic process, it is enough if it has major influence.
(2) Donald Trump was supported by a lot of money. Official campaign stats list his campaign as having spent 1.1 billion USD by November 2024. “That is against over 1.6 billion USD for Harris,” I hear you say, but please forget the comparison with the Democrats for now. Only for now. The point here is that Trump did have a LOT of money to spend.
(3) The figure cited above does not include Super PAC spending — the kind of political action committee spending that is not formally coordinated with a candidate but can very directly serve that candidate’s election AND is allowed to come from contributions collected in umlimited amounts from organisations (including corporations) by Super PACs. More inclusive stats taking this into account list the pro-Trump campaign as having burned through around 2.1 billion USD. What I previously described as a LOT of money being there for Trump becomes EVEN MORE with that now, as you can see. More to the point: Super PAC contributions constitute just the kind of support that was enabled by the U.S. Supreme Court in Citizens United v. FEC, which is why I raised what I did.
(4) A false myth that emerged with Trump’s win is that he won with a lot of micro-donations from ordinary Americans. In fact, the top-spender Super PACs’ contribution was bigger in his case, while Harris outdid him considerably in micro-donations. With that, we have not yet spoken of the mega-donors. The big tweeds, using Lawrence Lessig’s term. Many of those were behind Trump.
(5) This is how Lawrence Lessig defines tweeds (in this book): “The “tweeds” within the political system are … the people … who get to nominate the candidates who get to run in that system. They are the veto point. They are the interest that the candidates must satisfy before the candidates get the chance to persuade the voters…” The impact of the big tweeds begins already when somebody contemplates candidacy — you cannot ignore the money these people can, especially since Citizens United, burn for you, or for your opponent, much more freely.
(6) Something that will not be listed as campaign support but was very much part of the Trump campaign’s actual support is the right-wing media ecosystem’s contribution. Supposedly to balance out a mainstream media impact which may have indeed tilted in Harris’ favour, albeit not as overtly or directly. Some people tend to look at the right-wing media ecosystem as a lot of ordinary folks just doing plain talking in a decentralised manner. Others are not so naive. For example because they saw how the Koch Brothers boosted the “grassroots” Tea Party movement a decade ago.
(7) The latter point reminds me of yet other people who are not so naive: the people who threw in the hat 22.4 billion USD for Elon Musk to be able to acquire Twitter. Which is not simply “big money.” It is money an order of magnitude bigger than what we have been talking about so far.
(8) And now we are coming to where Donald Trump makes a major difference. Harris did indeed have big money behind her. It poured in once Biden was out of the way, and the predominantly older-white-male donors finally warmed to the idea of supporting her, after some initial hesitation. Those donors limited Harris considerably, both in making some tactical-rhetorical moves to improve her chances of winning, and in what main policy positions she could afford to take. Big money’s expectations posed no rhetorical constraint for Trump — for Donald “I could shoot somebody” Trump. Hell, even the Bible is no rhetorical constraint for him, in spite of him publicly calling it his favourite book. Moreover, Trump’s readiness to act outside the rules carries a deterrent effect, which brings me to mention Jeff Bezos’ thus-induced special gesture to his campaign, one hard to quantify in dollar terms.
(9) Let us also add that cryptofinancing played a part in the campaign, too, mostly on Trump’s side. We may or may not know the full extent to which it did, given the basic nature of crypto.
Conclusion: Whether all that very big money that supported Trump to get tax cuts, deregulation and other benefits is fully happy now is a different matter. Whether the comparably big money that supported as well as constrained Harris is properly reflecting on its own role in the outcome is yet another matter.
Magyar nyelvű változatban:
Nemrég volt szerencsém meghallgatni a Corvinuson egy panelbeszélgetést a tanszékem szervezésében, ahol Matthew Stephenson volt a kiemelt vendég, a Harvardról. Utóbbi futtában felvetett ott egy fontos kérdést. Nem szó szerint idézve:
Az, amit ma az amerikai politikában látunk, csak Donald Trump igen különleges karakteréből következik, vagy éppenséggel az amerikai politikai rendszer mélyebb problémái kerültek vele a felszínre?
A közönség kérdezhetett, és nekem muszáj volt a Citizens United-ügyről, az ismeretlen forrásból származó kampánypénzekről és a “tweedizmusról” kérdeznem, hogy ösztönözzem a további vitát az ügyben (a felsoroltakról egy kicsit részletesebben is szólok majd még). Donald Trump személyét nagyon is jelentősnek látom, de ez nem ok arra, hogy vakok legyünk a mélyebb problémák jelenlétét és jelentőségét illetően. Meglepetésemre a válasz dióhéjban mégis az volt, hogy akik kritizálják az amerikai Legfelsőbb Bíróság Citizens United kontra FEC ügyben hozott 2010-es döntését, tévednek, mert szerintük a nagy pénzekhez kötődő érdekek határozzák meg a politikát, miközben Harisszel szemben Trump szűkösebb forrásokkal is nyerni tudott.
Én ezt nagyon nem így látom, a helyszínen a népes közönség viszont kérdezett tovább mindenféléről, úgyhogy most itt ülök, és írom ezt a cikket, hogy tisztázzak néhány dolgot ezzel kapcsolatban. Kilenc pontban.
(1) Az, hogy a nagy pénzek sokat számítanak, nem azt jelenti, hogy “mindent meghatároznak”. Elég az, ha jelentős befolyásuk van, a demokratikus folyamatokat ez is korrumpálja.
(2) Donald Trump mögött sok pénz volt. A hivatalos kampánystatisztikák szerint stábja 2024 novemberéig 1,1 milliárd dollárt költött. “Harris több mint 1,6 milliárd dollárjával szemben,” szinte hallom az olvasók egy része felől, de én azt kérném, hogy a demokratákkal való összehasonlítást egyelőre tegyük félre. Csak egyelőre. A lényeg, hogy Trumpnak is SOK pénz állt a rendelkezésére.
(3) A fenti összeg nem tartalmazza a Super PAC-költéseket — ezek olyan kampánytámogató politikai akcióbizottságok költései, amelyek hivatalosan nem egy jelölt kampányával összehangoltan történnek, de valójában nagyon is közvetlenül szolgálhatják az adott jelölt megválasztását. Mindennek a tetejében a Super PAC-csoportosulások különféle szervezetektől (vállalatokat is beleértve) korlátlanul gyűjthetik a hozzájárulásokat. Az ilyen költéseket figyelembe vevő teljesebb statisztikák szerint Trump javára kb. 2,1 milliárd dollár éghetett el. A fentebb említett SOK pénz Trumpék oldalán ezzel máris MÉG TÖBB, mint látható. Ami pedig ennél is fontosabb: a Super PAC-hozzájárulások éppen azt a fajta támogatást adták, amelyet az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Citizens United kontra FEC ügy nyomán tett lehetővé, és éppen ez az összefüggés az oka annak, hogy az ügyre rákérdeztem.
(4) Trump győzelmével kapcsolatban az a fals mítosz alakult ki, hogy egyszerű amerikaiak sok-sok mikroadományával nyert. Valójában a legtöbbet költő Super PAC-ek hozzájárulása éppen az ő esetében volt nagyobb, miközben Harris köröket vert rá a mikroadományok terén. És akkor még nem beszéltünk a “mega-adományozók” szerepéről. A Lawrence Lessigtől adaptálva akár „über-tweedeknek” is nevezhető személyekről. Ezek egy jelentős része Trump mögött állt.
(5) Lawrence Lessig így definiálja a tweedeket (ebben a könyvben): „Egy politikai rendszerben a “tweedek" ... azok az emberek ... akik kijelölhetik azokat a jelölteket, akik egyáltalán versenybe szállhatnak az adott rendszerben. Ők a vétószereplők. Az ő érdekeik azok az érdekek, amelyeknek a jelölteknek meg kell felelniük, mielőtt esélyt kaphatnának arra, hogy meggyőzzék a választók szélesebb körét...” Az über-tweedek hatása rögtön ott kezdődik, amikor valaki fontolóra veszi a jelöltséget. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni a pénzt, amit ezek az emberek a Citizens United óta még szabadabban égethetnek el adott jelöltért — vagy éppen az ellenfeleiért.
(6) Amit soha nem fognak felsorolni a kampányköltések között, de nagyon is része volt Trump sikerében, az a jobboldali média-ökoszisztéma hozzájárulása. Gyakran elhangzik, hogy ennek az aktivitása csak a mainstream média hatását ellensúlyozta ki, amely egyébként valóban Harris javára billenő módon tárgyalta az elnökválasztást, de messze nem olyan nyíltan és közvetlen módon Harrist támogatva, mint azt egyesek sugallják. Vannak, akik úgy tekintenek az amerikai jobboldali média-ökoszisztémára, mint amelynek csatornáin keresztül egy csomó átlagos ember, decentralizáltan, egyszerű őszinteséggel fejti ki a véleményét, mások viszont nem ilyen naivak. Például mert látták, ahogyan a Tea Party látszólagosan népi szerveződését a Koch Brothers pénze növesztette igazi súllyal bíró mozgalommá a 2010-es években.
(7) Az imént említettekről eszembe jutnak még további emberek is, akik nem annyira naivak. Akik 22,4 milliárd dollárt dobtak a kalapba Elon Musk kisegítésére a Twitter felvásárlásában. Ami nem egyszerűen „nagy pénz”, hanem konkrétan egy nagyságrenddel nagyobb, mint azok az összegek, amelyekről eddig beszéltünk.
(8) És ezzel elérkeztünk oda, ahol Donald Trump szerepe fontos tényezővé válik. Harris mögött valóban voltak nagy pénzek. Ömlött hozzá a támogatás, de csak azután, hogy Biden már kikerült a képből, illetve miután a többségükben “idősebbfehérférfi” donorok némi hezitálás nyomán végül hajlandók voltak beállni mögé. Ezek az adományozók ugyanakkor jelentősen korlátozták is Harrist — mind az esélyeit esetlegesen javító taktikai-retorikai húzások meglépésében, mind abban, hogy milyen főbb politikai álláspontokat képviselhetett. A nagy pénzek nem jelentettek ilyen korlátozást Trump retorikájára nézve — Donald „Simán lelőhetnék valakit” Trump számára. Őt még a Biblia sem korlátozza a retorikájában azok után, hogy pedig nyilvánosan a kedvenc könyvének titulálta. Hajlandósága a szabályokat figyelmen kívül hagyó cselekvésre ráadásul elrettentő hatással bír, és leginkább emiatt kerülhetett sor Jeff Bezos speciális gesztusára a kampánya felé. Utóbbi jelentőségét nehéz lenne dollárokra lefordítani.
(9) Hozzátehetjük még mindehhez, hogy a kriptofinanszírozás is szerepet játszott a kampányban, főként Trump oldalán, és a kriptofinanszírozás jellegénél fogva nehéz megmondani, van-e ténylegesen pontos fogalmunk annak mértékéről.
Konkluzió: Hogy a Trumpot adócsökkentésekért, deregulációért és egyéb okokból támogatott nagy pénzek mögött állók maradéktalanul boldogok-e most azzal, amit kaptak, más kérdés. Hogy a Harrist támogatott, hasonlóan nagy pénzek mögött állók megfelelően reflektálnak-e arra, mennyiben voltak a saját kedvezményezettjük buktatói, megint csak egy másik kérdés.