Continuity & change in Poland's foreign policy under Tusk / Folytonosság és változások a lengyel külpolitikában Tusk vezetése alatt
Much continuity and some change / Sok folytonosság és némi változás (Zs. Zeöld)
By Zsombor Zeöld (PhD Student, International Relations and Political Science Doctoral School, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
To understand why there is much continuity in Polish government policy, one needs to consider the constraints and opportunities shaping Poland’s position.
February 24, 2022 brought systemic changes to the European security landscape. Russia's full-scale agression opened up room for states on NATO’s Eastern flank to pursue their security goals more actively, with a diminished German influence on policies concerning Russia and the future European security architecture. Poland, under its PiS (Prawo i Sprawiedliwość, Law and Justice) leadership, was keen on filling this gap and pursued a foreign policy that aimed at transforming the country into a regional middle power — not without achievements. In the course of this, PiS opted for upholding and even amplifying existing mistrust vis-a-vis the Germans. In doing so, the Morawiecki-led government did not take into account that, most probably, there only ever was a prospectively-closing window of opportunity in which Polish efforts to build more regional influence, and more influence over EU and NATO matters, could work effectively. In the long run, Poland will need allies (such as Germany) to be able to pursue its interests.
Unlike some would have expected based on Polish domestic politics, after winning the 2023 general elections, the Donald Tusk-led government did not shift from any of the major positions that their PiS predecessors had “carved out.” This is especially true in the field of foreign policy: a swift and comprehensive Polish-German reconciliation did not take place, and the country continued a largely unchanged security policy, with the overall posture vis-a-vis Russia, Ukraine and the ongoing war unchanged, and the conservative, security-driven immigration policy remaining in place.
From developments under the new Polish government, approaching one year in office now, two stand out in particular. Firstly, the slowly-but-nonetheless-ongoing Polish-German reconcilitation is set to fit well with current US strategy, with its focus on boosting European NATO members’ autonomous military capabilities (with a view to U.S. commitments in the Far East and the Pacific). Openly accessible US plans strongly emphasize the need to have a European-based land component built on a German-Polish backbone of such capabilities. Secondly, areas that connect foreign and security policy with domestic security have grown in importance, and the need to counter disinformation and tackle so-called “threats below the threshold of war” (e.g., sabotage operations, or operations that aim to disrupt the social order) is also set to foster more cooperation and joint action with the US, Germany and other partners.
Magyar nyelvű változatban:
Hogy érthetővé váljon, miért sok a folytonosság a lengyek kormány politikájában Tusk alatt, a Lengyelország helyzetét meghatározó kényszereket és lehetőségeket szükséges figyelembe venni.
2022. február 24. rendszerszinten változtatta meg az európai biztonsági architektúrát. Az Oroszország által Ukrajna ellen indított teljeskörű háború a NATO keleti szárnyán található államok számára lehetőséget teremtett arra, hogy a saját biztonságpolitikai céljaikat aktívabban mozdíthassák előre. Az Oroszországgal kapcsolatban, illetve az európai biztonságpolitikai architektúra alakításában korábban fennállt német befolyás csökkent. Ebbe a térbe nyomult be sikerrel a PiS (Prawo i Sprawiedliwość, Jog és Igazságosság) vezetése alatt Lengyelország, és egy olyan külpolitikát követett, melynek célja a regionális középhatalmi státusz elérése volt, alapvetően nem eredménytelenül. A PiS ennek kapcsán fenntartotta és kiélezte a németekkel szembeni bizalmatlanság politikáját. A Morawiecki-kormány azonban nem vette figyelembe, hogy a regionális középhatalmiság elérésének, illetve az EU-n és a NATO-n belüli hatékonyabb érdekérvényesítésnek — nagy valószínűséggel — időben korlátozottak a lehetőségei. Lengyelországnak így szövetségesekre (és a németekre) lesz szüksége céljainak az eléréséhez.
A 2023-as parlamenti választások megnyerése után a Donald Tusk-vezette kormányzat jottányit sem adott fel abból a térből, amelyet PiS-es elődei “vájtak ki” a lengyel politika számára. Ez különösen igaz a külpolitikára: nem valósult meg egy gyors és átfogó lengyel-német közeledés, és Varsó nagyrészt változatlan biztonságpolitikát visz tovább, így például Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban, vagy éppen a konzervatív, a biztonsági megfontolásokat előtérbe helyező bevándorlási politika terén.
Az új kormány első, hivatalban töltött évének végéhez közeledve két dolog emelkedik ki az eltelt időszak fejleményei közül. Egyfelől lassan, de alakul a lengyel-német kiegyezés, és ezt erősíti, hogy mindez természetes módon illeszkedik a jelenlegi amerikai stratégiához, amelynek fontos eleme a NATO európai tagállamainak esetében azok katonai képességeinek önállóvá tétele a lehető legnagyobb mértékben (tekintettel az Egyesült Államok aktuális és esetleges lekötöttségeire a Távol-Keleten és a csendes-óceáni színtéren). A nyilvánosan elérhető amerikai tervek hangsúlyozzák, hogy az európai szárazföldi képességek gerincét egy német-lengyel tengelynek kell(ene) alkotnia. Emellett a kül- és biztonságpolitikát a belbiztonság területével összekötő kérdések jelentősége is láthatóan növekszik, együtt az igénnyel, hogy a dezinformációval és az úgynevezett “háborús szint alatti erőszakos fenyegetésekkel” (pl. a szabotázsakciókkal vagy a társadalmi nyugalom megzavarását célzó műveletekkel) szemben fellépés történjen. Ez is az Egyesült Államokkal, Németországgal és más partnerekkel történő együttes fellépés irányában hat.