Chokehold / Fojtófogás
Geopolitics at the world's maritime bottlenecks / A világ tengeri szűkületeinek geopolitikája (S. N. Romaniuk & L. Csicsmann)
By Scott N. Romaniuk and László Csicsmann
Scott N. Romaniuk is a Research Fellow at the Centre for Contemporary Asia Studies, Corvinus Institute for Advanced Studies (CIAS); László Csicsmann is Professor and Head of the Centre for Contemporary Asia Studies, Corvinus Institute for Advanced Studies (CIAS)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
Maritime chokepoints like the Strait of Hormuz, the Bab el-Mandeb, and the Suez Canal are becoming increasingly vulnerable to disruptions by non-state actors, who have capitalised on this to amplify their influence.
Armed groups, such as pirates and proxy militias, now wield asymmetric tools like drones and underwater mines, allowing them to disrupt global trade. These actors often take advantage of political instability and weak maritime governance to target key shipping lanes. As global supply chains become more interconnected, even brief blockades can lead to serious economic and geopolitical fallout. The growing sophistication and boldness of these non-state threats are turning chokepoints into flashpoints, reshaping maritime security in the 21st century.
In their latest surge of aggression, the Houthis have significantly disrupted maritime trade through the Bab el-Mandeb Strait. This key chokepoint, connecting the Red Sea and the Gulf of Aden, sees millions of barrels of oil and commercial goods move through daily. It is also a critical hub for undersea internet cables, handling around US$10 trillion worth of business every day. Since the Yemen conflict intensified, the Iran-backed Houthi movement (Ansar Allah) has targeted commercial ships and naval forces using drones, missiles, and sea mines. These attacks disrupt shipping routes, drive up insurance costs, and undermine global energy security. Despite multinational naval efforts — particularly the U.S.-led Operation Prosperity Guardian — and weeks of intense bombardment of Houthi positions, with more than 1,000 airstrikes inside Yemen, the Houthis continue to operate from their Yemeni strongholds, fuelling regional tensions and threatening one of the world’s most vital maritime corridors. At the time of writing this, they have just sunk a Greek-operated bulk carrier, the second within a week.
Similarly, Iran’s actions in the Strait of Hormuz pose a serious threat to global energy security. As the world’s most important oil chokepoint, nearly one-fifth of global oil trade passes through it each day. Iran has repeatedly used this strategic passage as leverage, threatening to block it in response to U.S. sanctions and regional tensions. Incidents like naval standoffs, drone strikes, and the seizure of commercial tankers have raised risks for shipping and pushed up global oil prices. Supported by the Islamic Revolutionary Guard Corps (IRGC), these tactics illustrate Iran’s use of asymmetric warfare to extend its geopolitical influence well beyond its borders by exploiting the vulnerabilities of vital maritime lifelines.
Like Europe, Asia’s energy security is highly vulnerable to disruptions at critical chokepoints like the Strait of Hormuz and Bab el-Mandeb. These narrow routes are crucial for transporting oil and gas from the Middle East to major Asian economies such as China, India, Japan, and South Korea. Any blockage, attack, or instability—whether from Iranian threats in the Strait of Hormuz or Houthi actions near Bab el-Mandeb—can delay shipments, push up global oil prices, strain regional economies, and trigger unilateral responses that risk escalating tensions and conflict. Despite their mutual dependence, no coordinated response has emerged.
China, a prime example of energy dependence, imports around 5.4 million barrels of crude oil daily through the Strait of Hormuz—about 45% of its total oil imports. That includes over 1.3 million barrels per day from Iran, which makes up more than 90% of Iran’s oil exports. Asia’s strong dependence on imported energy means even short disruptions can trigger major supply shocks. Because the region relies so heavily on these narrow sea routes, it is especially exposed to rising tensions in the Middle East. China might seem the most vulnerable, but it has a unique energy setup and a solid track record of smart planning and diplomacy. Even though it relies heavily on Middle Eastern energy, Beijing has lined up other sources too—like Russia, Malaysia, Brazil, Angola, Kuwait, and even the U.S.
Countries can respond to threats at key maritime chokepoints by working together on naval operations, sharing intelligence, and investing in security. To reduce risk, they often diversify energy import routes — like using overland pipelines — and secure long-term supply agreements. Building strategic oil reserves, increasing domestic energy production, and investing in alternative energy sources also help reduce dependence on vulnerable sea routes. The future of maritime chokepoint security will also rely heavily on technological innovation. Tools like autonomous surveillance systems, strong cyber defences (e.g., against the spoofing of vessel locations), and AI-driven threat detection will make monitoring more effective.
Still, growing tensions between major powers and threats from non-state actors will keep challenging stability, making it important for countries to work together and stay flexible in protecting these vital global routes.
Magyar nyelvű változatban:
A tengeri fojtópontok, mint például a Hormuzi-szoros, a Bab el-Mandeb vagy a Szuezi-csatorna egyre inkább sebezhetővé válnak nem állami szereplők támadásai által, amelyek befolyásuk fokozására használják ki ezt.
A szóban forgó fegyveres csoportok, így például kalózok vagy a különböző proxy-milíciák immár aszimmetrikus eszközöket, például drónokat és tengeralatti aknákat is bevetnek, ami lehetővé teszi számukra a globális kereskedelem megzavarását. Ezek a szereplők gyakran a politikai instabilitást és a tengerek feletti gyenge ellenőrzést használják ki, hogy támadás alá vegyék a fő hajózási útvonalakat. Ahogy a globális ellátási láncok egyre inkább összekapcsolódnak, még egy rövidebb ideig tartó blokád is súlyos gazdasági és geopolitikai következményekkel járhat. A nem-állami szereplők jelentette fenyegetések növekvő kifinomultsága és merészsége a szűk átjárókat kritikus pontokká alakítja, alapvetően átformálva a tengeri biztonság napirendjét a 21. században.
Legutóbbi agressziójuk során a hútik jelentősen megzavarták a Bab el-Mandeb-szoroson áthaladó tengeri kereskedelmet. Ezen a kulcsfontosságú szakaszon, mely összeköti az Ádeni-öblöt a Vörös-tengerrel, naponta több millió hordónyi olaj és óriási mennyiségű kereskedelmi áru halad át. Egyben kritikus csomópontja a tengeralatti internetkábeleknek is, melyeken keresztül napi körülbelül 10 billió dollárnyi üzleti forgalom bonyolódik. Mióta a jemeni konfliktus eszkalálódott, az iráni támogatást élvező húti mozgalom (Anszár Alláh) drónokkal, rakétákkal és tengeri aknákkal támadja a kereskedelmi hajókat és a haditengerészeti erőket. Ezek a támadások megszakítják a szállítási útvonalakat, növelik a biztosítási költségeket és aláássák a globális energiaellátás biztonságát. A multinacionális haditengerészeti műveletek —különösen az Egyesült Államok által vezetett Prosperity Guardian művelet és a hútik katonai infrastruktúrája elleni hetekig tartó, több mint 1000 légicsapással járt intenzív bombázások — ellenére a mozgalom továbbra is harcra kész, tevékenységével fokozza a regionális feszültségeket, és fenyegeti a világ egyik legfontosabb tengeri folyosóját. E sorok írásakor éppen egy görög üzemeltetésű ömlesztettáru-szállítóhajót süllyesztettek el; a másodikat a hét folyamán.
Irán fellépése a Hormuzi-szorosban hasonlóképpen súlyos fenyegetést jelent a globális energiaellátás biztonságára nézve. Ez a szoros a világ legfontosabb olajszállítási útvonala — a globális olajkereskedelem naponta majdnem egyötöde halad át rajta. Irán többször is felhasználta már az átkelő stratégiai jelentőségét zsarolás céljára. Válaszul az Egyesült Államok szankcióira és a regionális feszültségekre egyenesen azzal fenyegetett, hogy blokád alá veszi a szorost. Az olyan incidensek, mint a tengeri sakkbantartás, a dróntámadások, vagy egyes tartályhajók elfoglalása, növelték a hajózás kockázatait és világszerte megemelték az olaj árát. Az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) által követett taktikák szemléltetik Irán aszimmetrikus háborús stratégiáját, melynek révén képes geopolitikai befolyását jóval a határain túlra kiterjeszteni, kihasználva a létfontosságú tengeri útvonalak sebezhetőségeit.
Ugyanúgy mint Európa esetében, Ázsia energiaellátásának biztonsága is rendkívül sebezhető az említett fojtópontok miatt. Az ezeket érintő tengeri útvonalak kulcsfontosságúak a kőolaj és a földgáz szállításához a Közel-Keletről a főbb ázsiai államokba, mint például Kínába, Indiába, Japánba vagy Dél-Koreába. Bármilyen blokád, támadás vagy instabilitás — legyen ennek oka az iráni fenyegetés a Hormuzi-szorosban vagy a hútik akciói a Bab el-Mandeb közelében — késleltetheti a szállítmányokat, növelheti a globális olajárakat, jelentős nyomás alá helyezheti az érintett térség gazdaságait, és egyoldalú válaszokat válthat ki, amelyek kockáztatják a feszültségek és a konfliktusok eszkalálódását. Annak ellenére, hogy ezek az országok kölcsönösen függenek egymástól ebben a tekintetben, jelenleg nem koordinálják a válaszadásukat.
Kína, az energiafüggőségben szenvedő ország iskolapéldája. Naponta körülbelül 5,4 millió hordó nyersolajat importál az Hormuzi-szoroson keresztül — ez körülbelül a teljes olajimportjának 45%-át teszi ki. Csak Iránból több mint 1,3 millió hordó érkezik naponta, ami az iráni olajexport több mint 90%-át teszi ki. Ázsia erős energiaimport-függőségéből következően még a rövidebb ellátási zavarok is jelentős sokkot okozhatnak. Mivel a régió ennyire függ az említett tengeri szűkületek átjárhatóságától, különösen ki van téve a növekvő feszültségeknek a Közel-Keleten. Kína tűnik a legsebezhetőbbnek, de egyedi energiaellátási struktúrával rendelkezik, tervezési és diplomáciai teljesítménye pedig elismerésre méltó. Bár jelentős mértékben függ a Közel-Kelet energiájától, Peking olyan országokból is beszerezhet olajat, mint például Oroszország, Malajzia, Brazília, Angola, Kuvait, vagy akár Egyesült Államok.
Az országok hatékony választ adhatnak a kulcsfontosságú tengeri fojtópontokon jelentkező fenyegetésekre, ha együttműködnek haditengerészeti műveletekben, megosztják az hírszerzési információikat és közösen befektetnek a biztonságba. A kockázatok csökkentése érdekében emellett diverzifikálhatják az energiaimport-útvonalaikat — például szárazföldi vezetékes infrastruktúra igénybe vételével —, és hosszú távú ellátási megállapodásokat köthetnek. A stratégiai olajtartalékok létrehozása, a hazai energiatermelés növelése és a megújuló energiaforrásokba való beruházás szintén segíthet csökkenteni a sebezhető tengeri útvonalaktól való függőséget. A tengeri fojtópontok biztonságának jövője nagymértékben függ a technológiai innovációtól is. Az olyan eszközök, mint az autonóm megfigyelőrendszerek, az erős kibervédelmi intézkedések (pl. a hajók helyzeti adatainak manipulálása ellenében), és az mesterséges intelligencia által vezérelt fenyegetésészlelés hatékonyabbá tehetik a megfigyelést.
A jelentős hatalmak közötti növekvő feszültségek és a nem-állami szereplők jelentette fenyegetések ugyanakkor mindenképpen továbbra is kihívást jelentenek, és ezért nélkülözhetetlen, hogy az országok együttműködjenek és ehhez kellő rugalmasságot mutassanak — a mindannyiuk számára létfontosságú globális útvonalak védelmében.