The Syrian situation in flux / A szíriai helyzet változóban
An overview of the basic prospects / Az alapvető kilátások áttekintése (M. Szalai)
By Máté Szalai (Associate Professor, Department of International Relations, Corvinus University of Budapest)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
The rapid collapse of Bashar al-Assad’s regime marks a turning point in not just Syria’s history but regional politics as well, even if it is still early to predict what comes next. The fall of the Ba’athist government almost 14 years after the start of the Syrian uprising definitely feels like the beginning of a new, brighter chapter for the Syrian people, but many observers advise caution. The country is still divided between various armed groups, including the Islamist Hayat Tahrir al-Sham, the Syrian National Army backed by Türkiye, the Kurdish-led Syrian Democratic Forces, and other smaller groups. While so far the establishment of the transitional government led by Mohammed al-Bashir and its cooperation with the representatives of the toppled government has been smooth, major decisions are yet to be made. In addition, even if the rhetoric of the main figures of the opposition, including Ahmed Hussein al-Shar’a (also known as Abu Mohhamed al-Julani), projects pragmatism and tolerance, their record is not convincing to say the least.
From an international perspective, there are also causes for concern. In order to eliminate any potential threats and cease the opportunity presented by the fall of Assad, the Israeli military extended its aerial campaign while also effectively conquering Syrian territory near the Israeli-Syrian and Lebanese-Syrian borders. In parallel, the developments profoundly strengthened Türkiye’s influence in the country which it already used by kicking the SDF out of Manbij. Meanwhile, Russia and Iran, Assad’s main allies have started adapting to the new status quo and pursuing their interests in novel ways. In additional, several major regional players, including the Gulf monarchies, reached out to the key actors to formulate their position and strategy concerning the new Syria.
All these factors create a very dynamic and unpredictable mix. From a Western perspective, any kind of updated Syria policy should only be established through reviewing and correcting the mistakes made in the past, including the early normalization of relations with Assad, the prioritisation of counter-terrorism, or the tendency to view the conflict mainly through the lens of refugee waves. It is time for broader engagement through humanitarian help, for proper management of the interactions of the intervening outside powers, and for offering specific political and economic incentives to push for the implementation of UN Security Council Resolution 2254 (originally from 2015, calling for a ceasefire and a political settlement in Syria).
See also: recent comments by Máté Szalai for The Kyiv Independent on the fall of the Assad regime
Also from Máté Szalai at Geo-Polemic: Has the threat to Israel from Hamas, Hezbollah and the Houthis decreased over the past year?
Magyar nyelvű változatban:
Bassár el-Aszad rezsimjének gyors összeomlása nemcsak Szíria történelmében, hanem a regionális politikában is fordulópontot jelent. Igaz ez még akkor is, ha nem látjuk pontosan, hogy mi következik ez után. Ugyan a baászista kormány bukása csaknem 14 évvel a szíriai felkelés kezdete után határozottan egy új, a korábbinál jobb korszak kezdetének tűnik a szíriai emberek számára, sok helyi és külső megfigyelő is óvatosságra int. Az ország területének irányítása továbbra is megoszlik a különböző csoportok között, beleértve az iszlamista Hajat Tahrir al-Sámot, a Törökország által támogatott Szíriai Nemzeti Hadsereget, a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erőket és más kisebb csoportokat. Míg eddig zökkenőmentesen zajlott a Mohammed el-Basír vezette átmeneti kormány felállítása és együttműködése a korábbi kormány képviselőivel, a legfontosabb döntések többsége még hátra van. Ráadásul, bár az ellenzék fő alakjainak, köztük Ahmed Huszein al-Sarának (más néven Abu Mohhamed al-Dzsoláninak) a retorikája pragmatizmust és toleranciát igyekszik sugározni, a korábbi tevékenységük enyhén szólva nem megnyugtató ezzel kapcsolatban.
A fejlemények nemzetközi vonatkozásai sem adnak okot az optimizmusra. A potenciális fenyegetések kiküszöbölése és az Aszad bukása adta lehetőség kihasználása érdekében az izraeli hadsereg kiterjesztette légicsapásait, miközben gyakorlatilag elfoglalta az izraeli-szíriai és a libanoni-szíriai határ közelében lévő területeket. Ezzel párhuzamosan alaposan megerősödött Törökország befolyása az országban, amit Ankara már fel is használt arra, hogy a velük szövetséges milíciákkal kiverjék a kurdokat Manbidzsból. Mindeközben Oroszország és Irán, Aszad fő szövetségesei elkezdtek alkalmazkodni az új status quóhoz, és új módokon érvényesíteni érdekeiket. Ezenkívül több jelentős regionális szereplő, köztük az Öböl-menti monarchiák, felvették a kapcsolatot a főbb helyi szereplőkkel, hogy maguk is kialakítsák stratégiájukat az új Szíriával kapcsolatban.
Mindez egy nagyon dinamikus és kiszámíthatatlan helyzetet eredményez. Nyugati nézőpontból bármiféle új Szíria-politikát csak a múltban elkövetett hibák azonosítására és kiküszöbölésére lehet érdemes építeni — utóbbiak között számítva az Aszad-kormánnyal fennálló kapcsolatok elsietett normalizálását, vagy éppen a terrorizmus elleni küzdelem és a menekültkérdés túlzott előtérbe helyezését. Jelenleg talán a legaktuálisabb és legfontosabb a humanitárius segítségnyújtás növelése, az országba beavatkozó hatalmak interakcióinak kezelése, valamint politikai és gazdasági ösztönzők kialakítása annak érdekében, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2254. számú határozata alapján — mely még 2015-ben hívott fel a tűzszünetre és a szíriai konfliktusok politikai megoldására — mehessen végbe az átmenet.