A spiral of mistrust / A bizalmatlanság spirálja
What's wrong with public opinion polls? / Mi a baj a közvélemény-kutatásokkal? (P. Gulenko)
By Petr Gulenko (PhD candidate, Department of Sociology, Faculty of Humanities, Charles University)
< Magyar változat elérhető alább / Scroll down for the Hungarian version >
A senior advisor to Kamala Harris, David Plouffe, recently admitted that internal polls showed that Vice President Harris never led Donald Trump in the battleground states, contradicting public polls. This discrepancy raises questions about the reliability of polling. It is unlikely that major American research firms would be incompetent, so was there manipulation? Some sociologists have long argued that polls can be subtly influenced by technical means even without outright fraud, and that the publication of poll data itself can shape public opinion and behavior.
If we dismiss a pro-Harris conspiracy theory (which Plouffe seemed to imply), another possibility emerges: perhaps people concealed their true opinions from pollsters, skewing the results. Recent elections worldwide support this hypothesis. In several instances, poll predictions diverged sharply from actual outcomes. Moldova's presidential election, while marred by allegations of voter bribery, still delivered a surprisingly weak result for the pro-European Union President Maia Sandu, even if we discount the allegedly fraudulent votes. Georgia's parliamentary elections saw an unexpectedly decisive victory for the Georgian Dream party, prompting opposition protests and accusations of fraud. Slovakia's parliamentary elections, although largely free of fraud allegations, also defied predictions. Exit polls favored the liberal Progressive Slovakia party, but Smer–Social Democracy ultimately won comfortably. We have yet to formulate the final verdict on how polling fared in Romania’s two-round presidential election, but once again after a major surprise in the first round.
While each case has its unique dimensions, a common thread connects them: polls are increasingly inaccurate, either because people are less willing to answer honestly, or because they don’t want to answer at all. In the 1970s, Elisabeth Noelle-Neumann described the concept of a “spiral of silence,” whereby individuals — due to being driven by a fear of social isolation — publicly support popular opinions but vote differently in private. However, a new trend is currently emerging: people simply refuse to participate in polls. The head of a Slovakian polling firm attributed their inaccurate predictions to Smer supporters’ refusal to speak with interviewers.
I believe the reason for these significant polling errors lies at a deeper level in a pervasive global epidemic of mistrust — a mistrust of state and social institutions, including authorities, politicians, media, and even sociological research firms. This mistrust permeates nearly every aspect of social life, from education and healthcare to business and personal relationships. It leads people to avoid pollsters or to answer questions strategically, rather than honestly.
This widespread mistrust has serious consequences for quantitative sociology. The polling “failures” damage the credibility of science and, more importantly, undermine a crucial tool for understanding public sentiment. In an already unpredictable world, the lack of reliable sociological data can have unforeseen and far-reaching consequences.
Magyar nyelvű változatban:
Kamala Harris elnökjelölt egyik vezető tanácsadója, David Plouffe nemrég elismerte, hogy a saját belső felméréseik szerint az alelnök soha nem vezetett Donald Trumppal szemben a csatatér-államokban, dacára az ezt mutató közvélemény-kutatásoknak. Ez kérdéseket vet fel a nyilvános felmérések megbízhatóságával kapcsolatban. Nem valószínű, hogy a nagy amerikai kutatócégek inkompetensek lennének — ezek szerint akkor manipulációról lenne szó? Egyes szociológusok régóta érvelnek amellett, hogy a közvélemény-kutatások technikai eszközökkel finoman befolyásolhatók, akár kifejezett csalás nélkül is, a közvélemény-kutatási adatok közzététele pedig önmagában is hatással van a közvéleményre és az emberek magatartására.
Ha elvetjük egy Harris-párti összeesküvés elméletét (amire Plouffe látszólag utalt), egy másik lehetőség is felmerül: az emberek eltitkolhatták a valódi véleményüket a közvélemény-kutatók elől, eltorzítva az eredményeket. A közelmúltbeli választások világszerte alátámasztják ezt a hipotézist. Az előrejelzések számos esetben élesen eltértek a tényleges eredményektől. A moldovai elnökválasztás, bár a választói vesztegetés vádja terheli az eredményét, még az utóbbival együtt, az állítólagosan elcsalt szavazatokat figyelmen kívül hagyva is meglepően gyenge eredményt hozott Maia Sandu Európa-párti elnök számára. A grúziai parlamenti választásokon váratlanul döntő győzelmet aratott a Grúz Álom párt, ami az ellenzék tiltakozását és választási eredmény manipulációjának vádját váltotta ki. A szlovákiai parlamenti választások, bár jórészt mentesek voltak a csalással kapcsolatos vádaktól, szintén a jóslatok ellenében alakultak. Az exit pollok a liberális Progresszív Szlovákia párt előnyét jelezték, ám a Smer–Szociáldemokrácia végül kényelmesen nyert. Még várnunk kell, hogy megalkothassuk a végső ítéletet arról, hogyan teljesítettek a közvélemény-kutatók a kétfordulós romániai elnökválasztás kontextusában, de megintcsak azok után, hogy az első fordulóban váratlan eredmény született.
Bár mindegyik itt felsorolt esetnek egyedi dimenziói vannak, egy közös szál összeköti őket: a közvélemény-kutatások egyre pontatlanabbnak mutatkoznak — vagy mert az emberek kevésbé hajlandók őszintén válaszolni, vagy mert egyáltalán nem is akarnak válaszolni. Az 1970-es években Elisabeth Noelle-Neumann a „csend spiráljaként” írta le azt a jelenséget, amikor az emberek a társadalmi elszigeteltségtől tartván a népszerű álláspontokkal fejeznek ki egyetértést, miközben ténylegesen másként szavaznak. Jelenleg azonban egy új trend lehet kialakulóban: az emberek egyszerűen megtagadják a részvételt a közvélemény-kutatásokban. Egy szlovák közvélemény-kutató cég vezetője a pontatlan előrejelzéseiket például azzal magyarázta, hogy a Smer támogatói nem hajlandók szóba állni a kérdezőbiztosokkal.
Úgy gondolom, hogy ezeknek a jelentős közvélemény-kutatási hibáknak az oka egy mélyebb szinten a bizalmatlanság egyfajta világjárványa — az állami és társadalmi intézmények iránti bizalmatlanságé, beleértve a hatóságokkal, politikusokkal, a médiával, sőt még a szociológiai kutatóintézetekkel szembeni bizalmatlanságot is. Ez a a társadalmi élet szinte minden területét áthatja, az oktatástól és az egészségügytől kezdve az üzleti és a személyes kapcsolatokig, arra késztetve az embereket, hogy elkerüljék a közvélemény-kutatókat, vagy hogy “stratégiaian” (azaz őszintétlenül) válaszoljanak a nekik feltett kérdésekre.
Ennek a széles körben elterjedt bizalmatlanságnak súlyos következményei vannak a kvantitatív szociológiára nézve. A közvélemény-kutatási „kudarcok” rontják a tudomány hitelességét is, és, ami még fontosabb, a bizalmatlanság aláássa a közhangulat megértésének egy kulcsfontosságú eszközét. Egy amúgy is kiszámíthatatlan világban a megbízható szociológiai adatok hiánya előre nem látható és messzemenő következményekkel járhat.